Élet-Stílus

NBA: hetedik mennyországban a Utah Jazz

Az NBA rájátszásában utolsóként a Utah Jazz jutott a főcsoport-elődöntőbe. A Salt Lake City-i csapat a hetedik mérkőzésen idegenben négy ponttal győzte le a Houston Rockets együttesét.

A fiatalokra épülő Jazz elsősorban erőcsatárának, illetve irányítójának köszönhette a sikert – hasonlóan, mint évekkel korábban. Akkor a Karl Malone-John Stockton, ma a Carlos Boozer-Deron Williams kettős alkotott nagyot – a két duó mögött az állandóságot Jerry Sloan, a csapat vezetőedzője jelnti.

Tény, hogy a Sloan által elképzelt taktika ezúttal is remekül bevált. Boozer 35 ponttal, 14 lepattanóval és öt assziszttal hívta fel magára a figyelmet, míg Williams 20 pontja mellett 14 alkalommal kiszolgálóként jeleskedett.

Nem csoda, hogy a Jazz 2001 óta az első olyan együttes, amelyik 0-2-ős hátrányból felállva lépett túl egy kört a rájátszásban.
„Előbb be kellett fejezni a dolgunkat ahhoz, hogy visszanézve értékelhessünk – bölcselkedett a meccs legjobbjának választott Boozer. – Ha túl idegesen állunk hozzá, hamar letudhatjuk a rájátszásbeli szereplésünket.”

Ami a fiatal együttesnél öröm, a másik oldalon üröm. A hétszeres All Star-válogatott Tracy McGrady például hiába rukkolt elő sokoldalú játékkal – 29 pontja mellett 13 gólpasszt és öt lepattanót számlált – ezúttal sem került túl a play-off első körén, a mérlege 0/6. A Jazz a főcsoport-elődöntőben az alapszakasz-győztes Dallas csapatát búcsúztató Golden State Warriors csapatával meccsel.

Keleten már el is kezdődött az elődöntő: az első mérkőzésen a Detroit Pistons hazai pályán könnyedén múlta felül a Chicago Bulls csapatát. Az Auburn Hills-i csarnokban a vendéglátók esélyt sem hagytak ellenfelüknek, s az egyaránt 20-20 ponttal záró Richard Hamiltonnak és Chauncey Billupsnak köszönhetően 26 pontot vertek a Bulls együttesére.

NBA-rájátszás

Keleti-főcsoport, elődöntő, 1 mérkőzés:
Detroit Pistons-Chicago Bulls 95-69
A párharc állása: 1-0 a Pistons javára.

Nyugati-főcsoport, negyeddöntő, 7. mérkőzés:
Houston Rockets-Utah Jazz 99-103
A párharc végeredménye: 4-3-ra a Jazz javára

Ajánlott videó

Olvasói sztorik