Élet-Stílus

BL: minimális előnyt szerzett a Chelsea

Küzdelmes, hajtós, ugyanakkor nem túl eseménydús találkozón a Chelsea egygólos előnyt szerzett a Liverpool ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első összecsapásán, szerda este.

Sok gólra nem lehetett számítani a mérkőzés előtt, hiszen a két együttes előző négy Bajnokok Ligája-találkozóján mindössze egyszer rezdült a háló. Szerda este a Stamford Bridge-n nagy elánnal kezdtek a csapatok, komoly helyzet azonban sokáig nem alakult ki. Ennek oka elsősorban az, hogy mind a Chelsea, mind a Liverpool remekül megszervezte

Kapcsolódó linkek:

bajnokokligaja.lap.hu
sport.lap.hu

a védekezését, ügyesen lezárta a terültet az ellenfél gyors támadói előtt. Ebben főleg a házigazda járt az élen, ráadásul a Liverpool sablonosan, csak a bal szélt „használva” futballozott, így Petr Cechnek nem is kellett védenie az első negyvenöt percben.

A Chelsea valamivel veszélyesebb volt kapura, és egy korszerű támadás végén meg is szerezte a vezetést: Ricardo Carvalho passzolta fel a labdát, Didier Drogba bolondot csinált a védőjéből, majd pontosan adott középre Joe Cole-nak, aki közelről a kapuba bal oldalába lőtt. A szünet után a Liverpool alaposan felpörgette a játékát, a második félidő javarészében főleg a hazaiak térfelén pattogott labda és az addig unatkozó Cechnek igencsak résen kellett lennie, Steven Gerrard pazar kapáslövését nagy bravúrral hárította a cseh kapus.


BL: minimális előnyt szerzett a Chelsea 1

Joe Cole: gól elõtt (MTI/EPA)



Később mérséklődött a Liverpool fölénye, ment előre a vendégcsapat, ám izzadságszagú próbálkozásai nem eredményeztek újabb helyzeteket (a csereként beállt, a BL-ben hatgólos Peter Crouch sem tudott segíteni), míg a Chelsea megelégedett a szórványos ellencsapásokkal, igaz, egy ilyen végén könnyen növelhette is volna az előnyét, Frank Lampard lövését azonban Reina fogta. A hajrá aztán újra a Chelsea-é volt, de az eredmény már nem változott, így a londoniak minimális előnnyel utazhatnak Liverpoolba, oda, ahol bajnoki találkozón 2-0-s vereséget szenvedtek. A visszavágót jövő kedden rendezik.


BL: minimális előnyt szerzett a Chelsea 2

Joe Cole: a gól után (MTI/EPA)



BL-elődöntő, első mérkőzés:
Chelsea-Liverpool 1-0 (1-0)
London, Stamford Bridge, 42 055 néző. Vezette: Merk (német)
Gól: J. Cole (29.)
Chelsea: Cech – Ferreira, Ricardo Carvalho, Terry, A. Cole – Obi Mikel, Lampard, Makelele, J. Cole (Wright-Phillips, 85.) – Sevcsenko (Kalou, 80.), Drogba
Liverpool: Reina – Arbeloa, Carragher, Agger, Riise – Gerrard, Xabi Alonso (Pennant, 83.), Mascherano, Zenden – Bellamy (Crouch, 52.), Kuyt

Kedden játszották:
Manchester United-AC Milan 3-2

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik