Élet-Stílus

Sevilla: fél lábbal már a kupadöntőben

Miután a Sevilla idegenben 3-0-ra verte a Deportivo La Corunát a Spanyol Kupa elődöntőjének első felvonásán, szinte borítékolható, hogy a fináléban a Sevilla és a Barcelona csap majd össze.

A Barcelona után a Sevilla is jelentős előnyt szerzett a visszavágóra a labdarúgó Spanyol Király Kupa elődöntőjében: az andalúziai együttes csütörtök késő este 3-0-ra győzte le a Deportivo La Corunát annak otthonában. Negyedóra játék után már két góllal vezettek a vendégek. A 13. percben Alekszander Kerzsakov pazar kiugratása után Frederic Kanoute lőtt a bal alsó sarokba, majd két perccel később Daniel Alves passza után Navas növelte az előnyt.

Ezek után a Depor nagy erőket mozgósított, hogy kozmetikázza az eredményt, ugyanakkor Sevilla ellentámadásai továbbra is veszélyesek voltak: a vendégek három ziccert is kihasználatlanul hagytak. Az utolsó percben aztán csak sikerült növelniük a különbséget: a Jorge Andrade kezezése miatt befújt tizenegyest Fabiano értékesítette. A visszavágóra nem maradt sok izgalom, a Sevilla fél lábbal már ott van a döntőben – az andalúziaiak utoljára 1962-ben jutottak be

a Spanyol Király Kupa fináléjába.

Spanyol Kupa, elődöntő, 1. mérkőzés:
Deportivo La Coruna-Sevilla 0-3 (0-2)
Gól:
Kanoute (13.), Navas (15.), Fabiano (90., 11-esből)

Korábban:
Barcelona-Getafe 5-2



Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!


Ajánlott videó

Olvasói sztorik