Élet-Stílus

Sidibe gólja döntött a kupa elődöntőjében

A Debrecen Ibrahima Sidibe hajrában szerzett góljával győzött a Diósgyőr otthonában a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén.

Remek hangulatú, a hazai viszonyokhoz képest jó színvonalú találkozón a bajnokságban is remeklő debreceniek idegenben egygólos előnyt szereztek a Diósgyőr ellen, és kényelmes helyzetben várhatják az egy hét múlva esedékes visszavágót.

A jóval esélyesebb Debrecen a papírformának megfelelően jobban kezdte a találkozót, de a hazaiak sem álltak be, és már az első 45 percben jó néhány lehetőségük adódott a góllövésre, egyszer be is vették Csernyánszky kapuját, de a bíró les miatt érvénytelenítette a találatot.

A második félidőben is mindkét oldalon akadtak bőven gólszerzési lehetőségek, de a Debrecen eleinte nem volt elég pontos, a Diósgyőr ziccereket pedig a remek napot kifogó Csernyánszky sorban hatástalanította. A csereként érkező Sidibe a 85. percben Zsolnaival kényszerítőzött, és a tizenhatoson belülről remek érzékkel kilőtte a bal alsó sarkot, és ezzel idegenben egygólos előnyt szerzett csapatának a kupában.

Magyar Kupa, elődöntő, 1. mérkőzés:
Diósgyőri VTK – DVSC-TEVA 0-1
Gól:
Sidibe (85.)

Szerdai meccs:
Budapest Honvéd-Vasas 19 ó

A visszavágókat egy hét múlva rendezik.

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Ajánlott videó

Olvasói sztorik