Élet-Stílus

Kuntics lett a Fradi edzője

Az idény végéig Zoran Kuntics lesz az NB II-ben szereplő Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője, miután az első másodosztálybeli vereséget követően a vezetőség elfogadta Gellei Imre lemondását.

Gellei Imre távozását követően a sajtóban két lehetséges jelölttel ültek le tárgyalni a zöld-fehérek képviselői, és 100%Fradi információi szerint már ekkor Zoran Kuntic volt az első számú jelölt. Détári Lajossal is folytak megbeszélések, de végül a klub egykori játékosára esett a választás. A klub korábbi játékosának a szerződése egyelőre a szezon végéig szól, azt követően egyeztetnek a folytatásról a felek. Kuntic pályaedzője valószínűleg ifj. Bene Ferenc lesz, akivel Pápán is együtt dolgoztak.

Kuntic leszerződtetéséhez az is kellett, hogy a szakember jelenlegi klubja elengedte. A másodosztálybeli Pápa tulajdonosa nem gördített akadályt Kuntic távozása elé. „Szeretném hangsúlyozni, hogy nagyon korrekten váltunk el. A szerződésem alapján gond nélkül eljöhettem volna, de mindenképpen úgy éreztem fairnek, ha a tulajdonossal is átbeszélem a dolgokat. Korrekt embert ismertem meg a személyében, kifogástalan volt a viszonyunk, minden edzőnek azt kívánom, hogy így tudjon együtt dolgozni a tulajdonossal.” – mondta a Bíró Péterrel folytatott beszélgetésről a tréner.

Kuntic-nak a csapattal egyértelmű a célja: vissza kell jutni az élvonalba. A szerb szakember szerint túl van dramatizálva a helyzet a klubnál. „Az együttes vezeti a tabellát, és megvan az esélye arra, hogy maradjon is az első helyen. Ez is bizonyítja, hogy elődöm, Gellei Imre és segítője, ifj. Albert Flórián remekül végezte a munkáját. A Ferencváros sokat köszönhet nekik.” A Ferencváros jelenleg jobb különbségével vezeti az NB II Keleti csoportjának tabelláját a Nyíregyháza előtt.

Az FTC ZRt. igazgatósága külön szeretné kifejezni köszönetét Bíró Péternek és a Lombard FC vezetésének, akik ilyen rövid idő alatt lehetővé tették, hogy Zoran Kuntic el tudja vállalni ezt a nemes feladatot. A Lombard FC nem gördített akadályt sem Kuntic, sem az FTC elé, így volt labdarúgónk kedd reggeltől hivatalosan is munkába áll és már ő készíti fel a csapatot a hétvégi Tuzsér elleni bajnoki mérkőzésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik