Március elején a Bild című lap számolt be arról, hogy a válogatott védő a spanyol fővárosban járt, ahol orvosi vizsgálaton esett át. A szerző akkor azt írta, hogy négy évre szóló szerződést ajánlanak neki.
Most az As című spanyol újság is megerősítette az információt, közölve: „a Metzelder-ügylet készen van”. Értesülése szerint ötéves kontraktusban állapodtak meg az érintettek – a játékost az ügynöke képviselte az egyeztetéseken –, de a hivatalos bejelentésre nem kerül sor a Bundesliga utolsó fordulója, vagyis május közepe előtt.
A dortmundiak szerették volna megtartani a nyáron szabadon igazolhatóvá váló futballistát, ám ő hosszas gondolkodás után nem fogadta el a német klub ajánlatát.
Német sajtóinformációk alapján évente négymillió eurót keres majd a spanyol főváros elitalakulatánál. Szerződtetését – az As szerint – helyeselte Bernd Schuster is, akit Fabio Capello jelenlegi vezetőedző lehetséges utódaként tartanak számon a Realnál.
A 26 éves Metzelder tavaly bronzérmet, míg 2002-ben világbajnoki ezüstérmet szerzett a német válogatottal.
Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!