Élet-Stílus

Davis Kupa: újabb kísérlet a feljutásra

A magyar férfi teniszválogatott idén újabb kísérletet tesz arra, hogy az Euro-afrikai zóna II. csoportjából feljusson az elsőbe: a péntektől vasárnapig esedékes 1. fordulóban a norvégok fogadják Baranyi Szabolcs együttesét.

“Feltétlenül győzelmet várok Oslóban, arra számítok, hogy a vasárnapi első egyes után már behozhatatlan, 3-1-es előnyre teszünk szert a házigazdák ellen” – mondta az MTI-nek a magyar DK-kapitány. “Bardóczky Kornél és Kiss Sebő játssza a két egyest, a párosban Kisgyörgy Gergely szereplésére is sor kerülhet, erről azonban később döntök. A csapat negyedik játékosa pedig Kellner Ádám lesz.”

Baranyi elmondta, hogy Jan-Frode Andersen, a vendéglátók legtapasztaltabb teniszezője, aki a legutóbbi, három évvel ezelőtti meccsen sok borsot tört a magyarok orra alá, ezúttal nem játszik. Anders Haaseth norvég DK-kapitány csapatában Stian Boretti, Frederik Sletting-Johnsen, Carl Sundberg és Philip Riise-Hansen kapott helyet. Stian Boretti, a norvégok legjobbja az 595. a világranglistán, míg Bardóczky az 516. a rangsorban.

A találkozóra a 300 néző befogadására alkalmas Riksanlegget For Tennis csarnokban, kemény pályán – Plexipave borításon – kerül sor.

Amennyiben magyar győzelem születik, a második körben a monacói-algériai párharc nyertese lesz a következő ellenfél. A feljutáshoz három siker szükséges.

A magyar együttes eddig négyszer játszott Norvégiával és 4-0-ra vezet: legutóbb 2004-ben Szegeden találkozott a két csapat, s akkor 3-2-es hazai győzelem született.

Pénteken 13 órától a két egyessel kezdődik az összecsapás. Az MTI értesülése szerint 13 órától a kisebb megfázással bajlódó Bardóczky Frederik Sletting-Johnsen ellen kezd, ezt követően pedig Kiss-Stian Boretti párharc következhet. Szombaton a párosmérkőzés (13 ó) lesz soron, majd vasárnap (12 ó) két újabb egyessel fejeződik be a találkozó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik