Élet-Stílus

Emléknapja lesz a magyar-lengyel barátságnak

Határozatot fogadtak el a képviselők az Országgyűlésben a Magyar-Lengyel Barátság Napjáról. A honatyák 324 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül hozták meg döntésüket.

A határozati javaslatot ismertetve Hárs Gábor (MSZP) elmondta: az előterjesztést az öt parlamenti párt hét képviselője jegyezte. Szavai szerint azért március 23-a lenne a magyar-lengyel barátság napja, mert tavaly márciusban Sólyom László köztársasági elnök és Lech Kaczynski lengyel államfő Győrött ezen a napon avatta az első köztéri Magyar-Lengyel Barátság Emlékművet, és ekkor tartották a magyarországi és lengyelországi testvérvárosok, települések találkozóját is.

A szocialista képviselő felszólalásában felidézte a magyar és a lengyel történelem közös eseményeit, az ezekben szerepet játszó történelmi személyiségeket, illetőleg a két nép barátságát. Kitért arra, hogy egy időben a krakkói egyetem hallgatóinak negyede magyar volt, és hogy a történelem folyamán Magyarország többször is fogadott be lengyel menekülteket.

Göncz Kinga külügyminiszter azt hangsúlyozta: hasonló határozati javaslatot hoz a héten a lengyel törvényhozás is. A javaslatot, melynek vitájánál jelen volt Elzbieta Lukacijewska, az Interparlamentáris Unió lengyel-magyar baráti tagozatának elnöke és Joanna Stempinska, Lengyelország magyarországi nagykövete, végül 324 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el az Országgyűlés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik