A Buffalo jegén 5-1-re diadalmaskodó Minnesota legjobbja a csapat harmadik számú kapusa, Josh Harding volt. A 23 éves portást januárban rendelte vissza a Wild az AHL-ben vitézkedő Houstontól, azóta négy meccsen szerepelt (kétszer kezdőként), és ezeken 92 lövésből 90 hatástalanított. Pazar mutató. Arról nem is beszélve, hogy szombatra virradóra – amikor is 35 védést mutatott be – mindössze négy percen múlott a sorozatban második shutoutja. A tengerentúli sajtó máris hősnek kiáltotta ki. Ami pedig Hardingot illeti, nos, a hálóőr nem verte a mellét a mérkőzés után, pedig talán megtehette volna, ehelyett szemlesütve, szerényen nyilatkozott. „Az a legfontosabb feladatom, hogy tanuljak a két előttem álló kapustól, Many Fernandeztől és Niklas Backströmtől, és közben a lehetőséghez jutok, a lehető legtöbbet hozzam ki magamból” – mondta az est hőse. Harding mellett egyébként Dominic Moore-nak is kijár a dicseretből, a 27 éves center ugyanis két góljával oroszlánrészt vállalt a „vadak” sorozatban Simon eltiltása második idegenbeli győzelméből. A Buffalo, amely
„Számunkra nem meglepetés a teljesítménye, hiszen tudjuk, hogy nagyon jó kapus” – reagált a fentiekre Brian Rolston, a Minnesota csatára. A legyőzött fél a következő véleménnyel van Hardingról: „Zavarba ejtett bennünket azzal, hogy olyan könnyedén hárította a lövéseket, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Borzasztóan nehéz úgy játszani, hogy az ellenfél kapusa szinte szárnyal” – magyarázta a buffalóiak centere, Derek Roy.
Meghatározatlan ideig eltiltották Chris Simont, a New York Islanders játékosát, aki szándékosan fejen ütötte bottal Ryan Hollweget, a rivális Rangers csatárát.
NHL, alapszakasz, 148. játéknap:
Washington Capitals-Carolina Hurricanes 0-3
Detroit Red Wings-Los Angeles Kings 3-2 – h.u.
San Jose Sharks-Vancouver Canucks 1-2 – h.u.
Anaheim Ducks-Edmonton Oilers 5-1
Colombus Blue Jackets-Dallas Stars 0-3
Buffalo Sabres-Minnesota Wild 1-5