Már a moziban: Híd Terabithia földjére

Kamasznak lenni – sorstragédia. Legalábbis úgy érzi az ember, ha az. A szülők szeretete valahogy megkopott, a világból kiveszik a mese és a fantázia, minden olyan nagyon valóságos. És szerelemszagú (még ha az izzadtság és használtruha- szaggal is keveredik). A soha meg nem értett tinédzserlélek bonyolult rejtelmeibe avat be Katherine Paterson írónő – a legjobb barátját elveszítő fiának, Davidnek írt – azonos című regénye és az abból készült film. (A terabithiai világot bemutató filmet egyébként forgatókönyvíróként és producerként épp David Paterson jegyzi.)

A gyártó Walden Media (forgalmazóként a Disney-stúdió csupán később csatlakozott) a Hollywoodba kivándorolt magyar animátort, Csupo Gábort kérte fel a rendezésre. S még mielőtt ebben valamiféle perverziót sejtene az egyszeri nagyérdemű, miszerint egy szívet célzó történet filmre vitelét miért egy szabados szájú és nagyon karakteres humorú, kultikus tiszteletnek örvendő rajzfilmsorozat (Simpson család) kreátorára bízzák, hamarjában tegyük hozzá, Csupo eddigi tengerentúli karrierje során kizárólag olyan – rajzolt – filmeket rendezett, amik fókuszában egy-egy család áll (az említetten kívül: Fecsegő tipegők).

Fantasyfilm-fanoknak előre szólunk: a Híd Terabithia földjére előzetese megtévesztő, „gyűrűk urás, eragonos” trükk-jelenet csekély számban fordul elő benne. Merthogy nem ez a lényege. Hanem a (kis-) emberi lét terhe és tragédiája. Centrumban az ötödikes–hatodikos-forma, kissé különc (folyton rajzoló, tanyán lakó), ezért osztálylúzer Jesse (Josh Hutcherson) és az újonnan érkező, a fiúék szomszédjába költöző lány, Leslie (Anna Sophia Robb) fokozatosan kialakuló barátságával, kamaszszerelmével. A két fiatal csodás világot fedez fel – tulajdonképpen: a saját lelkét –, Terabithiát, ahol igazán csak ők számítanak, ők az urak, mindent megtehetnek, amit csak akarnak etc.

Remekelnek a gyerekszereplők: Hutcherson és a tini Keira Knightley-ra döbbenetesen hasonlító Robb, illetve különösen ügyes a debütáló Bailee Madison (Jesse kishúgának szerepében). A látványelemek helyett szándékosan az emberi tényezőre helyezett hangsúly megindító filmet eredményez, bár olykor valahogy megcsap a vasárnap délutáni amerikai gyerekes-kutyaszereplős tévéfilmek füstje.