Élet-Stílus

Elhunyt Lázár Gida

Elhunyt Lázár Gida színész - tudatta a művész családja csütörtökön az MTI-vel. A művészt, aki gyermekszínészként, némafilmekben kezdte pályáját, 92 éves korában, kedden érte a halál.

Lázár Gida 1915. augusztus 26-án született. Három éves korában már filmfőszerepet játszott, a Könnyek asszonya című némafilmben tűnt fel, majd az 1920-as években a Renaissance Színházban lépett színpadra. 1927-1936 között leginkább a Vígszínház darabjaiban játszott, 1929-30-ban az Új Színházban is fellépett.

Amikor bekerült a színművészeti akadémiára, már tucatnyi filmfőszerep volt mögötte. 1936-ban szerzett diplomát. Osztálytársa volt többek között Szeleczky Zita, Lukács Margit, Pataki Jenő és Szendrő József. 1937-1945 között a Nemzeti Színház, 1945-1948 között a Pesti Színház, 1959-től 1961-ig az Állami Déryné Színház tagja volt. Harminc esztendősen játszott utoljára főszerepet, Nyilas Misi alakját formálta meg Szegeden.

Lázár Gida 1964-től 1973-ig az állami bábszínházban játszott, ettől kezdve a közönség már nem láthatta őt, csak a bábot, amelyet mozgatott; 1974-ben ment nyugdíjba.

Szerepelt a rádióban is: az ő hangján szólalt meg F. Sz. Pocok (Harsányi Zsolt: A zenélő óra), Áts Feri (Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk), Gordon (O,Neill: Különös közjáték), és Fintori, a majom (Vladicsina: Foltos és Fülenagy).

Tavaly rubin oklevelet kapott a Színház és Filmművészeti Egyetemen.

Gyerekkoromban kifacsartak, kihoztak belőlem mindent. Hosszú évekig én voltam a „cuki pofa”, az „ennivaló bájos kölyök”. Felnőttként pedig már nem kaptam meg a lehetőséget. Nagyon elégedetlen vagyok, hiszen csodálatosan indultam a pályán, de aztán semmi sem valósult meg a terveimből. Szürke színész lettem. Soha nem kaptam díjakat, elismerést, még egy meleg kézszorítást sem – mondta 86 éves korában az MTI-nek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik