A fővárosi panelekben élők állítják: az ő lakótelepük a legjobb, a többi viszont siralmas – függetlenül attól, hogy ők éppen melyik telepen élnek. A Studio Metropolitana Urbanisztikai Kutató Központ Kht. (SM) és a Political Capital Institute (PCI) közös tanulmánya szerint a panellakók véleménye másban is ellentmondásos.
A panel nem hungarikum
Nyugat-Európában is számos lakótelep épült, a Kelet-Közép-Európában található lakások állományon belüli aránya azonban meghaladja ezt a szintet – jelentette ki Ongjerth Richárd, a SM igazgatója.
Franciaországban például a bevándorlás vezetett a lakótelepek felhúzásához. A rossz minőségű paneltömbök egy eleve reménytelen szegénységet próbáltak ügyetlenül felszámolni. A berlini tapasztalatok vegyesek, viszont tanulságosak. A lakótelepek komplex rehabilitációjára utalnak azon törekvések, amelyek a környezet gondozását és új városközpontok kialakítását kezdeményezték, vannak azonban negatív tapasztalatok is: néhány lakótelep a felújítás után néptelenedett el.
A volt szocialista országokban, köztük Magyarországon a lakótelepek infrastruktúrája egy politikai ideológiának volt hivatott megfelelni. Magyarországon a lakótelepekkel elsősorban műszaki bajok vannak, bár a magyar lakótelepek helyzete messze nem olyan rossz, mint más kelet-európai országokban.
A lakótelepen élők véleménye
A budapesti lakótelepeken élők gyakran nyilatkoztak negatívan a lakótelepekről összességében, de majdnem mindenki hozzátette, hogy ahol ő él, az nem olyan kellemetlen hely – áll a tanulmányban. A lakóteleppel szemben gyakran felhozott vádak közül a magas népsűrűséget csak egy válaszadó említette, a lakótelepek egyhangú külsejét annál többen felhozták.
A lakótelepi otthon bizonyos értelemben kényelmesnek számít, mivel kevés gondozást igényel. A beszámolók a lakások kis méretét és ügyetlen elrendezését említik kellemetlen tényezőként. Sokszor elhangzik, hogy a „panellakás“ csak egy bizonyos korig, státusig felel meg, később minden értelemben kinövik a családok.
Papírfalak és metrómegálló
Kis paneltöri
A lakótelepek első generációja az 1950-es években épült. A főleg kis alapterületű lakások beépültek a város struktúrájába, vagy saját kiszolgáló létesítményekkel rendelkeztek. A hatvanas években épült házak már egyáltalán nem épültek be a város szerkezetébe. Az 1970-es években kezdődött meg az óriás, 5-15 ezer lakásos telepek építése. A nyolcvanas évek közepén Nyugat-Európában már visszaszorult a lakótelep-építés, Közép-Kelet-Európában viszont folytatódott.
A lakótelepen elérhető szolgáltatásokról – bevásárlás, szórakozás – az alanyok beszámolói alapján nagy különbségek tapasztalhatók. Összességében elmondható, hogy a hiányzó szolgáltatásokért mindenki a belvárosba megy, de igényelnék, hogy legyenek városias hangulatot keltő szolgáltatások lakhelyükön is.
A tömegközlekedést elsősorban azok dícsérték, akik közelében van HÉV- vagy metrómegálló, vagy jók a busz- illetve villamosjáratok. A közbiztonságot a nagy többség jónak ítélte, és nem is gondolja, hogy veszélyben lenne a lakóhelyén.
A tanulmány készítői arra is kíváncsiak voltak, hogy a lakótelepen élők a gyermeknevelés szempontjából milyennek ítélik lakóhelyüket. Azok az interjúalanyok, akik gyermekkorukat a lakótelepen töltötték, nagyrészt pozitívan nyilatkoztak életük ezen időszakáról. A gyermeknevelési feltételeket a gyermekesek közül csak egyetlen Csepel-Erdősoron élő fiatal tartotta maximálisan kielégítőnek, van aki nem tartja elég biztonságosnak (Havanna), mások a játszóterek állapotával nem elégedettek, más pedig túl szűkösnek érzi a lakást.
Amit egységesen értékeltek az alanyok, az a gyermeknevelés infrastrukturális feltételeinek a megfelelő kiépítettsége a lakótelepeken: mindenütt van elég bölcsőde, óvoda, iskola, gyermekorvosi rendelő. Játszótér, park is van a legtöbb lakótelepen, csak a minőségük mutat nagy eltéréseket.
Inkább a fűtésért fizetnek, csak ne legyen jó a szomszédnak
Két alany számolt be a panelprogramban való sikeres részvételről (Kőbánya, Budafok). A sikert a közös képviselői aktivitásnak, a lakóközösség döntésképességének tudják be. Jellemző a panelprogrammal kapcsolatos tájékozatlanság: nagyon keveset tudnak a lakók arról, hogy milyen lehetőségeik vannak. (Szerkesztőségünk információi szerint a lakótelepeken élők összefogása sokszor egyéni érdekek, esetleg irigység miatt hiúsul meg. Több helyen például azért nem szavazták meg a fűtéskorszerűsítést, mert azzal szomszédaik fűtési költsége is csökkenne.)
A kommunikáció és a közösségi összetartás hiányáról számolt be a többség. Ami a lakók potenciális összefogását illeti, a nagy többség nem nyilatkozott bizakodóan. Sokan állították, hogy nem érzik felelősnek magukat a közös területekért, de ügyelnek rá, hogy ne rontsanak az állapotán. Hasonlóan értékelték a szelektív hulladékgyűjtést is: a válaszadók körülbelül háromnegyede használja a színes konténereket, ugyanakkor azt gondolja, hogy ő csak egy törpe kisebbség része, és szomszédai ügyet sem vetnek a hulladék újrahasznosítására.
Kis kert, nagy belmagasság
A lakóhelyek összevetése kapcsán sokszor elhangzott, hogy szívesebben laknak lakótelepen, mint egy belvárosi bérházban, de itt is akadnak kivételek. A másik viszonyítási pont a családi ház, ezzel kapcsolatban már sokkal inkább megoszlott az alanyok véleménye. Volt aki egyáltalán nem költözne kertes házba, akad aki legfeljebb egy kis kertre vágyik. Elmondható, hogy a családos fiatalok közül mindenki szívesen elfogadna egy kertet. A költözés akadálya azonban a többi közt az, hogy megfelelő áron nehéz eladni a lakótelepi lakást.
