Parfüm a mozikban

A nagy művekhez idő kell. A német Tom Tykwer rendező – forgatókönyvíró és zeneszerző és olykor producer – (A gyilkosok is a mennyországba mennek, A harcos és a hercegnő, A lé meg a Lola) három esztendőt szánt rá honfitársa, Patrick Süskind A parfüm – Egy gyilkos története című regényének megfilmesítésére, amin az író öt évig szorgoskodott. Hogy aztán 1985-ben elcsavarja a nemzetközi olvasóközönség fejét (és orrát).

Veszélyes vállalkozásnak tűnt az illatközpontú irodalmi alapanyag képi megjelenítése, hiszen Süskind hosszasan sorjázza a szavakat, amikor a regény gerincét képező szaglóélményekről ír, képen nehéz mozgósítani az illékony, légies anyagot. Tykwer azonban és szerencsére minden szempontból első osztályúan helyt állt, a legjobb filmes irodalmi adaptációt láthatjuk Huszárik Zoltán Szindbádja óta. Hibátlanul ültette át a regény hangulatát a vászonra, operatőrével (Frank Griebe) festményszerű, briliáns képeket alkotott, cselekményszövése hibátlan, s mindezt megkoronázza a főszereplő brit Ben Whishaw parádés játéka, miközben társai, a további játszók méltó partnerei (Dustin Hoffman, Alan Rickman, Rachel Hurd-Wood és Karoline Herfurth).

A XVIII. századi Franciaországban járunk. A Párizsban fattyúként született, majd árvaként nevelkedett Jean-Baptiste Grenouille-t (Whishaw) páratlan illatérzékkel ajándékozta meg a szerencse. Hamarabb barangolt a szagok birodalmában, mint megtanult volna beszélni, ifjúkoráig azonban csak bűzös halbelsőségeket, bőrcserző-üzemeket orrolt. Nem csoda, ha a francia metropoliszban tett első látogatásakor „megízlelt” szilvaárus leány illata úgy elbűvölte, hogy másra sem vágyott ezután. Parfümkészítő inasnak szegődik Baldini mesterhez (Hoffman), páratlan illatszereket készít, majd „illat-ország” korabeli szívébe, Grasse-ba visz az útja, hogy megalkossa a tökéletes illatot – lánybőrök lepárlásával…

Az alkotásnak élő, szeretni képtelen (de valójában ezt kutató) rémfigura sorsa, magánya ijeszt és elbűvöl. A maga módján tökéletes. Mint ahogy Tykwer filmje is az.