Élet-Stílus

NHL: Blake mesterhármasa a városi rangadón

A New York Islanders Jason Blake mesterhármasának is köszönhetően legyőzte a városi rivális New York Rangers együttesét az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL).

Nem megy a Rangers együttesének a városi riválissal szemben, az idei három, a Madison Square Gardenben lejátszott összecsapást egytől-egyig az Islanders nyerte. Szerdára virradóra is elbuktak a Parkőrök, annak ellenére, hogy Brendan Shanahan emberfórban szerzett góljával ők voltak először eredményesek. Jason Blake egy perc múlva egyenlített, majd a második harmadban emberelőnyből még kétszer betalált (1-3). A balszélső NHL-pályafutása negyedik mesterhármasát ünnepelhette, és az idei szezonban már 19 gólnál tart.

A mérkőzést eldöntő gólt azonban nem ő, hanem Alexei Yashin szerezte. A folytatásban ugyanis Jaromir Jagr kétszer is mattolta az Islanders kapujában Rick DiPietrót, kialakítva a 3-4-es végeredményt. A hátralévő percekben rengeteget próbálkozott a Rangers, de DiPietro parádésan védett – a meccsen összesen 30-at.

A Boston-Ottawa, illetve az Edmonton-Colorado összecsapásokon is mesterhármasok születtek. Az előbbin a német Marco Sturm parádézott a Senators elverésében, az utóbbin pedig Andrew Brunette lőtt hármat az Oilers-nek.

Vevő a Pittsburgh-ra

Egy szerencsejátékokkal foglalkozó cég szeretné megvásárolni a Pittsburgh Penguins csapatát. A vállalkozás 290 millió dollárért építene csarnokot a gárdának, és cserében kaszinót nyithatna Pennsylvania államban.

A csapat jelenleg Mario Lemieux tulajdonában áll, ám a legendás hokis már korábban jelezte: ha olyan vevőt talál, aki hajlandó új pályát építeni, akkor eladja részesedését. A Pittsburgh most az NHL legrégebben, 1961-ben átadott, modernnek semmiképpen nem nevezhető arénájában fogadja ellenfeleit.

Dollármilliókat követelnek Bertuzzitól

Steve Moore 19,5 millió dollárt követel Todd Bertuzzitól az NHL történetének legbrutálisabb szabálytalansága miatt. Két és fél éve Bertuzzi – aki akkor a Vancouver Canucksban játszott – hátulról, szándékosan nyakon ütötte Moore-t, aki súlyos gerincsérülést szenvedett, és azóta sem játszhat. A támadót NHL-rekordot jelentő 17 hónapra tiltották el, és közel 2 millió dollárt veszített a kényszerpihenő alatt.

A CP kanadai hírügynökség jelentése szerint Moore 15 milliót kér fizetéskiesés miatt, míg 4,5 millió lenne a nem vagyoni kártérítés.

NHL, alapszakasz, 76. játéknap
Buffalo Sabres-Montreal Canadiens 2-5
Washington Capitals-Tampa Bay Lightning 4-5
Philadelphia Flyers-Carolina Hurricanes 1-2
New York Rangers-New York Islanders 3-4
Pittsburgh Penguins-St. Louis Blues 1-4
New Jersey Devils-Atlanta Thrashers 3-4 *
Ottawa Senators-Boston Bruins 2-7
Toronto Maple Leafs-Florida Panthers 3-7
Minnesota Wild-Vancouver Canucks 5-2
Edmonton Oilers-Colorado Avalanche 6-7
Los Angeles Kings-Calgary Flames 3-5
* szétlövés után

Ajánlott videó

Olvasói sztorik