Gilbert Arenas 60 ponttal vette ki a részét a Washington Los Angeles-i győzelméből. A 24 védő ezzel új klubrekordot állított fel: Earl Monroe 1968. február 13-án (akkor még Baltimore Bulletsnek hívták a csapatot), szintén egy Lakers elleni mérkőzésen jegyzett 56 pontos csúcsát taszította a múlt idő tartományába. Idevág, hogy Arenas a második olyan játékos a liga a történetében, aki elérte a 60-as álomhatárt a Lakers ellenében, ez rajta kívül a később lila-aranysárgában is feszítő Wilt Chamberlainnek (65) sikerült 1966-ban. Vissza a jelenbe: Arenas a mezőnyből 17/32-es, a büntetővonalról 21/27-es mutatóval zárt, emellett 12 kísérletből öt triplát is bevágott a kaliforniaiak gyűrűjébe. A Washington hosszabbításban szerzett 21 pontjából 16-ot maga szerzett. A másik oldalon Kobe Bryant nyújtott maradandót: 45 pontot szórt.
A Utah remek védekezésének köszönhetően négy év után először győzte le az India csapatát, míg a Houston Tracy McGrady távollétében is bevette a Clippers várát. Jao Ming 32 ponttal és 10 lepattanóval járult hozzá a texasiak sikeréhez. Hétfőre virradóra a Detroit és a Toronto használta ki a hazai pálya előnyeit – az előbbi a Seattle-t, az utóbbi pedig a Golden State csapatát fektette két vállra.
NBA, alapszakasz, 47. játéknap:
Toronto Raptors-Golden State Warriors 120-115
Indiana Pacers-Utah Jazz 94-104
Los Angeles Clippers-Houston Rockets 103-108
Detroit Pistons-Seattle SuperSonics 97-93
Los Angeles Lakers Washington Wizards 141-147 – h.u.