Élet-Stílus

Keresettek a neves építészek lakóparkjai

Ár, szobaszám, elhelyezkedés – még a legdrágább környékeken is ez a három legfontosabb tényező, amit lakásvásárláskor mérlegelnek a vevők.

A tapasztalatok szerint láthatóan erősödik az a réteg, akiknek fontos szempontként jelenik meg az építészeti megformálás és minőségi kialakítás, sőt, akár a tervező személye a lakóprojektek tervezésénél.


Magyarországon a II. kerületi Napraforgó utcában 22 villa épült fel azzal a céllal, hogy az új építészeti felfogásmódot és polgári lakóélet-formát propagálják. A XI. kerület és a XXII. kerület határán a 2000-2002-ben épült díjnyertes Péterhegyi Lakópark, mely Vadász György és fia, Vadász Bence közös tervezésének eredménye. A hatalmas területen több, egymástól eltérő épületet emeltek, amelyek karakteresen különböző épületcsoportokat, blokkokat alkotnak. Többek között Bálint Imre, Kajdócsi Jenő, Tima Zoltán, neves hazai építészek lakótervei is megvalósultak.


Zoboki Gábor nevéhez, aki eddig háromszor nyerte el munkáival az Év Háza díjat, s a Művészetek Palotája terveiért 2005-ben a Köztársaság Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést, 2006-ban pedig az építészek Oscar-díjának nevezett Prix D’Excellence-t vehette át, a XI. kerületi Sasad Liget lakópark tervezése fűződik.


Külföldön is népszerű

Bécs határában, a Dunától északra épült a kétszintes sorházakból és önálló épületekből álló, 201 lakásos Pilotengasse kertváros Herzog, de Meuron, Krischanitz tervezők nevéhez fűződik. Zürich közelében, Wehrenbachhaldében épült 2002-ben a több díjjal is kitüntetett építész, Christian Sumi lakóparkja.

A tapasztalatok szerint a neves építészek által tervezett projektek hosszú távú sikerre számíthatnak. Egyrészt a keresett, elismert tervezők megtehetik, hogy csak azt a felkérést vállalják el, ami nekik is kihívást jelent, amiben látnak fantáziát. Emellett az ilyen épületekről köztudottá válik, hogy ki tervezte, így egyszerűbb vevőt találni a lakás újra értékesítésekor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik