Élet-Stílus

Kikapott, de továbbjutott a Veszprém

Három góllal kikapott a dán Kolding elleni visszavágón, ám az első mérkőzésen aratott 32-22-es győzelmének köszönhetően a legjobb nyolc közé jutott az MKB Veszprém a férfi kézilabda BL-ben.

A magyar bajnok remek játékkal 32-22-re nyert egy hete Veszprémben, és ezzel megalapozta a továbbjutását. A visszavágó elején minimális különbséggel vezetett a hazai gárda, ám Peric szenzációs hárításaival – és az alaposan feljavult védekezéssel – fordított a Veszprém.


A Kolding hét percen keresztül nem volt eredményes, ennek köszönhetően két-három gólos előnyt szerzett a magyar alakulat. Mivel ez a differencia sokáig megmaradt, ezért időt kértek a dánok. Agresszív letámadásra tért át a Kolding, és egyenlített.

A második félidő elején visszavette a vezetést a házigazda, majd Lapcevic a harmadik kiállítását is megkapta, számára véget ért az összecsapás. Peric büntetőt, majd ziccert fogott, így demoralizálta sokadszor az ellenfelet. Támadásban nem jeleskedett a Veszprém, és 19-16-os hátrányba került.


Elkapta a fonalat a Kolding (21-17), és ráadásul sorra állították ki a veszprémi játékosokat, azonban Peric kapus léktanilag fontos pillanatokban védett. A 48. percben 25-20-re vezetett a hazai csapat, és tartani lehetett attól, hogy a végjátékban szárnyakat kap.

Lazarov ebben a szakaszban többször villant, így már nem tudott közelebb férkőzni az ellenfél, ráadásul Peric ismét sziporkázott (26-23). A hátralévő időben őrült iramra kapcsolt a Kolding, de ennek kapkodás lett az eredménye, és már nem volt esélye az összesített hátrány lefaragására. A két mérkőzés alapján a Veszprém megérdemelten jutott tovább, ám a visszavágó második félidejében nagyon rosszul játszott a magyar bajnokcsapat.

A negyeddöntő sorsolását kedden rendezik Bécsben. A másik magyar BL-szereplő, a Szeged vasárnap 17 órakor lép pályára a spanyol Valladolid vendégeként. Az első összecsapás 25-25-re végződött.

Férfi BL, nyolcaddöntő, visszavágó:
Kolding (dán)-MKB Veszprém 31-28 (14-14)
Továbbjutott: a Veszprém, 60-53-as összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik