Élet-Stílus

Puskás Ferencet gyászolták

Több ezren rótták le kegyeletüket Puskás Ferenc ravatala előtt, köztük a közjogi méltóságok is. Csütörtökön este 9 óráig bárki fejet hajthatatott a legendás labdarúgó előtt.

Az Aranycsapat november 17-én, 79 éves korában elhunyt legendás labdarúgója előtt délelőtt 10 óráig közjogi méltóságok, sportszervezetek képviselői tisztelegtek. Sólyom László köztársasági elnök után közjogi méltóságok, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, és politikusok, sportvezetők helyeztek el koszorút Puskás Ferenc ravatalánál.


Az államfő koszorúját két díszőr hozta és helyezte el közvetlenül a kép elé, majd egymás felé fordulva tisztelegtek, miközben Sólyom László néma főhajtással fejezte ki tiszteletét. Ezt követően a tervektől eltérően Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke helyezte el az emlékezés koszorúját nem sokkal fél 10 előtt. Őt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök követte, aki főhajtása után megigazította a koszorún a szalagot. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke 9:45-kor érkezett, majd az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium képviseletében Lamperth Mónika miniszter mellett Ujhelyi István államtitkár és Elbert Gábor sportszakállamtitkár helyezett el egy-egy szál virágot a koszorú mellé.


A sportolók is elbúcsúztak


Tíz óra után pár perccel a Magyar Labdarúgó-szövetség koszorúját hatan – Kisteleki István elnök, Nemes Ferenc, Dunai Antal alelnökök, Bérczy Balázs főtitkár, valamint Illovszky Rudolf és Bálint László – helyezték el, s mindannyian három szál fehér rózsából álló csokrot is a leraktak. Ezt követően Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke két koszorút hozott, a szalag tanúsága szerint egyiket Puskás Ferenc özvegye nevében.


Negyed 11-kor Puskás Ferenc egyetlen magyar klubja, a Budapest Honvéd rótta le kegyeletét: a vezetőség nevében Gács Pál ügyvezető, az együttes képviseletében pedig Supka Attila vezetőedző és Dobos Attila csapatkapitány helyezett el egy-egy koszorút. A klub játékosai, edzői, vezetői és alkalmazottai egy-egy szál vörös vagy fehér rózsát is hoztak, búcsúzóul pedig körbeállták a ravatalt. Kispest részéről Burány Sándor, a XIX. kerület országgyűlési képviselője, Gajda Péter polgármester és Piroska János, a kispesti klub baráti körének elnöke búcsúzott.


Háromnegyed egykor Grosics Gyula és Buzánszky Jenő, az Aranycsapat még élő két tagja is elbúcsúzott Puskás Ferenctől a Szent István-bazilikában felállított ravatalnál, őket megelőzően 20 perccel pedig Szekeres Imre honvédelmi miniszter tisztelgett a posztumusz dandártábornokká előléptetett “Száguldó Őrnagy” emléke előtt.


Miután Grosics és Buzánszky elhagyta a bazilikát, fiatalok és öregek, magyarok és külföldiek rohamozták meg őket aláírásukért, melyet a kijáratnál osztogatott, a nemzet búcsúját hirdető szórólapra kértek. A kapus és a védő ezekben a fájdalmas órákban is készségesen állt a rajongók rendelkezésére. “Nagyon sokat jelent nekem, hogy a szomorú alkalom apropóján aláírást szerezhettem a két legendától” – mondta könnyes szemmel egy svájci turista, aki elmesélte, hogy jelen volt a berni döntőn, és sírva fakadt utána, mert kedvenc válogatottja, a “csodálatos futballt bemutató” magyar csapat kikapott a német együttestől, holott elismerten a világ legjobbja volt.


Több százan a ravatal előtt


Fél 11-kor a nagy közönség, azaz Puskás tisztelői, rajongói előtt is kinyitották a Szent István-bazilika kapuit. Több százan tódultak be, hogy végső búcsút vegyenek az életében legendává lett balösszekötőtől. Mindenki legalább egy szál virágot tartott a kezében, de volt, aki hatalmas koszorút is hozott. Akik elsőként jöttek be, láthatták az őrségváltást Puskás Ferenc ravatalánál.

Nem volt a ritka külföldiek felbukkanása sem a bazilikában: több, Magyarországon tanuló spanyol egyetemista is emlékezett a november 17-én elhunyt világklasszis balösszekötőre. Egyikük elmondta, kötelességüknek érezték, hogy kifejezzék tiszteletüket, mert noha ők barcelonaiak, a spanyolok is nemzeti kincsként tekintenek az Aranycsapat kapitányára a Real Madridban nyújtott fantasztikus teljesítménye miatt. “Azt tudtuk, hogy a múlt hónapban elhunyt, de meglepetésként ért minket, hogy ma éppen itt, a bazilikában van felravatalozva. Kivételes szerencsének tartom, hogy itt lehettünk a ravatalnál és megemlékezhettünk róla” – mondta egy Williamként bemutatkozó angol úr, aki feleségével és egy másik házaspárral csütörtökön érkezett Budapestre turistaként. Hozzátette: még mindig élénken emlékszem az 1953-as összecsapásra, amikor is a mágikus magyarok (Magical Magyars) egy új stílusú labdarúgást mutattak be a világnak, és persze nekünk angoloknak. Káprázatosan játszottak, bár minket lesújtott az eredmény”.


Az egykori kiváló labdarúgó koporsóját – melyet nemzeti színű zászló borított – a kupola alatt helyezték el. A koporsó négy sarkánál a köztársasági őrezred egy-egy díszőre állt, előtte egy Puskás Ferencről készült, nagyméretű fotó volt látható. Tisztelői este 9 óráig róhatták le kegyeletüket a “legnagyobb magyar” előtt. A helyszínt biztosító rendőrök és biztonsági szolgálat munkatársai az MTI-nek elmondták, a megemlékezés egész nap méltóságteljesen, rendkívüli esemény nélkül zajlott.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik