Élet-Stílus

Davis Kupa: lépéselőnyben az oroszok

Az orosz válogatott nyerte meg a párosok csatáját, ezzel 2-1-es vezetésre tett szert az argentinok ellen a Davis Kupa döntőjében.

A szombati páros meccsen eredetileg Mihail Juzsnyij lett volna Dmitrij Turszunov társa, ám négy évvel ezelőtti döntő hőse még nem épült fel teljesen bokasérüléséből, így a volt világelső – és pénteken David Nalbandiantól simán kikapó – Marat Szafin ugrott be helyette. Samil Tarpiscsev szövetségi kapitány húzása sikeresnek bizonyult, mivel a hazaiak ezúttal szettet sem vesztettek.

Az első játszmában kétszer, a folyatásban egyszer-egyszer vették el az oroszok az argentin tandem szervajátékát, ugyanakkor ez a dél-amerikaiaknak egyszer sem sikerült, hovatovább még csak bréklabdához sem jutottak a mérkőzés során.


A házigazdák persze nem csak ebben, hanem a játék összes fontosabb elemében felülmúlták a riválist. Az összes pontok száma 86-52, továbbá 11 orosz ászra csak néggyel feleltek az argentinok, miközben négyszer vétettek kettős hibát (a hazaiak egyszer).

“Nem engedtük meg nekik, hogy játékba lendüljenek, az volt a célunk, hogy hibákra kényszerítsük őket” – magyarázta a nyolc ászt is beütő Turszunov. “Jól játszottunk, megérdemeltük a győzelmet, és azt hiszem, riválisunk esélye a végső sikerre így a minimálisra csökkent. Szerintem a vasárnapi negyedik meccsen eldől a kupa sorsa, mert biztos vagyok abban, hogy Nyikolaj Davigyenko megnyeri majd a találkozóját” – tette hozzá Szafin.


Davis Kupa: lépéselőnyben az oroszok 1

Dmitrij Turszunov és Marat Szafin sima gyõzelmet aratott (daviscup.com)

Amennyiben az oroszok legalább egy mérkőzést nyernek vasárnap, úgy másodszor hódítják el a Davis Kupát. A mintegy ezer vendégszurkoló között helyet foglaló argentin futball-legendának, Diego Maradonának tehát van miért izgulnia a zárónapon.

Davis Kupa, döntő:
Oroszország-Argentína 2-1
Szafin, Turszunov-Nalbandian, Calleri 6:2, 6:3, 6:4

Pénteken játszották:
Szafin-Nalbandian 4:6, 4:6, 4:6
Davigyenko-Chela 6:1, 6:2, 5:7, 6:4

Vasárnapi program:
Davigyenko-Nalbandian
Szafin-Chela

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik