Élet-Stílus

Sorsoltak a labdarúgó Magyar Kupában

admin
admin

2006. 12. 01. 15:18

Pénteken elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőinek sorsolását: az Újpest és a Ferencváros ezúttal is elkerülte egymást.

A legérdekesebb párharcnak a bajnoki címvédő Debrecen és az előző szezonban ezüstérmes Újpest csatája ígérkezik a Magyar Kupa negyeddöntőjében. Az egyedüli másodosztályúként állva maradt Ferencváros a Vasassal mérkőzik, a Borsodi Ligában éllovas MTK együttese a Budapest Honvédot, a Zalaegerszeg pedig a Diósgyőrt kapta ellenfelül.

Gellei: tovább akarunk jutni

“Itt már nincs könnyű csapat, ezt támasztja alá, hogy a korábbi évekkel ellentétben a legjobb nyolc között rajtunk kívül csak élvonalbeli együttesek vannak. Természetesen tovább akarunk jutni a Vasas ellen, de így lenne ez a többi klub esetében is – mondta a sorsolás után klubja honlapján Gellei Imre, az FTC szakvezetője. A zöld-fehérek veretlenül vezetik az NB II Keleti csoportját, míg a Vasas a kilencedik helyen áll jelenleg az első osztályban. Mint ismeretes, az angyalföldiek tavaly kiestek az élvonalból, a másodosztályba visszasorolt Fradi helyett azonban mégiscsak rajthoz állhattak a Borsodi Ligában.

Újpest-DVSC: egyenlő esélyek

“Az előző kiírásban is összekerültünk a debreceniekkel, sajnos akkor kiestünk, bajnoki mérkőzésen viszont idegenben tudtunk nyerni ellenük. Azt mondom, mind a két együttesnek ötven-ötven százalék az esélye a továbbjutásra, annak

Dombi Tibor: a kupadöntõ a cél (MTI)


dacára, hogy a Loki kész csapat, nálunk pedig építkezési folyamat zajlik” – nyilatkozta Erős Károly. Az Újpest középpályása az FN felvetésére elárulta, sajnálja, hogy csapata elkerülte a Ferencvárost: “Függetlenül attól, melyik gárda jut tovább, mindenkinek élmény lenne az a párharc.”

Debrecenben is úgy tartják, a nyolc között már nincsen könnyű ellenfél, Dombi Tibor az esélyeket illetően egyébként egyetért Erős Károllyal. “Mind a két csapat egyenlő sansszal veszi fel a harcot. Nincs jelentősége annak, hogy az Újpest ősszel nyert Debrecenben, a kupapárharc két mérkőzésből áll, össze sem hasonlítható egy bajnokival. Tovább akarunk jutni, ugyanis kupadöntőt szeretnék játszani az idén” – magyarázta a DVSC középpályása.

A negyeddöntőben az első mérkőzéseket március 21-én, a visszavágókat pedig április 4-én rendezik.

A negyeddöntő párosítása:
MTK-Budapest Honvéd
Újpest FC-Debrecen
Diósgyőr-Zalaerszeg
Ferencváros-Vasas

Egymás ellen ősszel a bajnokságban:
MTK-Budapest Honvéd 2-2
Gól: Kanta J. (2) ill. László A., Hercegfalvi

Debrecen-Újpest 0-2
Gól: Sándor Gy., Rajczi

Diósgyőr-Zalaeherszeg 1-4
Gól: Csóka (öngól), ill. Ferenczi (2), Nagy L. (2)

FTC-Vasas – nem találkozott


Jelenlegi bajnoki helyezések:
MTK Budapest (1.), Budapest Honvéd (15.), Újpest FC (4.), Debrecen (3.), Diósgyőr (6.), Zalaerszeg (2.), Ferencváros (NB II, 1.), Vasas (9.)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.