Élet-Stílus

Häkkinen újra vezet a Forma-1-ben

A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen csütörtökön újra visszatér a Forma–1-be. Korábbi csapata, a McLaren-Mercedes versenyautóját teszteli Barcelonában.

Korábban felröppent a hír, hogy Mika Häkkinen visszatér csapatához, a McLaren-Mercedeshez. Ez most be is igazolódott, miután a wokingi istálló hivatalosan is megerősítette, hogy csütörtökön a finn pilóta teszteli majd a versenyautójukat. Häkkinen Spanyolországban, a Barcelona melletti versenypályán körözhet.

Ez azonban nem jelenti a finn teljes visszatérését, amit hárman is megerősítettek. „Számomra a DTM az első számú, persze soha nem lehet tudni” – mondta Häkkinen. „Sokat segíthet a csapatnak Mika, és tapasztalatával még sikeresebbé teheti téli tesztprogramunkat, de nem tervezünk vele további teszteket” – nyilatkozta Ron Dennis, a McLaren vezetője, akivel Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója is egyetértett: „A tesztből nem szabad olyan következtetést levonni, hogy Mika vissza fog térni a Forma–1-be.”

Marketingfogás?

Nehéz megmondani, hogy mennyire jelent ez a teszt előnyt a csapat számára, illetve mennyire marketingfogás, hiszen Häkkinen 2001 óta nem ült Forma–1-es versenyautóban, a sport pedig azóta sokat változott. A versenytapasztalata viszont megmaradt, mert három év pihenő után, 2005-től a DTM-ben folytatta pályafutását.

Mindenesetre Häkkinen 1998-ban és 99-ben is megszerezte az egyéni világbajnoki címet a Forma–1-ben és 20 futamgyőzelmet tudhat magáénak, így igen tapasztalt. Másfelől az is igaz, hogy jelenleg leginkább Pedro de la Rosa információi alapján fejleszthetnék az autót.

Új pilóták

Ő jelenti a folytonosságot a McLaren pilótái között, miután mind Juan Pablo Montoya, mind Kimi Räikkönen elhagyta a csapatot, ő pedig már évek óta dolgozik teszpilótaként, az utóbbi öt versenyen pedig versenyzőként is.

2007-ben teljesen új felállással vág neki a McLaren az évnek, Fernando Alonso és Lewis Hamilton vezetheti majd az ezüstnyilakat. Ők azonban nem sokat segíthetnek, Alonsót december 31-ig szerződés köti a Renault-hoz, Hamilton pedig eddig a GP2-ben versenyzett, tapasztalatlan.

Egy tesztnél pedig igen fontos a megbízhatóság, a tapasztalat és a határon autózás is, különben nehezen értékelhető, hogy az adott változtatás javított vagy rontott. Persze lehet, hogy Häkkinen csak alkatrésztartóssági próbát végez majd. Tehetségénél fogva felfedheti az idei autó gyengeségeit is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik