Fénylények és csillagtúrák az Őrségben

A nyugat-magyarországi Őrség és a Vendvidék településeinek nagy része a mai napig megőrizte középkori szerkezetét: a falvak dombok tetejére épült szerekből állnak, amelyek hajdan megtelepedett nemzetségek házcsoportjaiból nőtték ki magukat. A tájegység neve is mutatja: a korai Árpád-kor határőrei lakják a vidéket, akik a székelyekhez hasonló autonómiát és adómentességet kaptak szolgálatukért cserébe.

Az alig kéttucat települést csillagtúraszerűen érdemes bejárni autóval vagy kerékpáron, de az őrségi központú kirándulások célja lehet Szombathely, Sopron, Zalaegerszeg vagy a Kis-Balaton, valamint Ausztria és Szlovénia egyes területe is.

Őriszentpéter, a központ

Az Őrséget leginkább családok, értelmiségi csoportok látogatják, akik a természetet, a nyugalmat keresik itt – mondta el vendéglátónk Gosztola József. Azonban sokan, és főleg mostanában nem csak vendégnek jönnek, ide is költöznek – tette hozzá. Az önkormányzatok azonban védik a szeres településrendszert, nem adnak építési engedélyt bármire és bárhova. „Itt nem látsz rózsaszín Barbie-házakat” – fogalmazott. A legkedveltebb, ősi építőanyag a fa, ami napjainkban reneszánszát éli. Az őrségi gerendaházak fenyőből épülnek, áruk megegyezik a téglaházakéval. Előrelátó erdőgazdálkodás mellett egy faház felépítése sokkal kevesebb környezeti kárt okoz, mint a kőházé: a fához nincs szükség arra a környezetszennyező iparra, amit a bányászat, cementgyártás stb. jelent – tudjuk meg.

Az első nap Őriszentpéteren – a fővárostól mintegy háromszáz kilométerre – terepfelméréssel érdemes kezdeni: a házigazda mézes pálinkája után határozott léptekkel indulunk az Árpád-kori templom felé, és Jojó, a fekete tacskó vezet minket. Kicsit gyanúsan kacsázik előttünk, és a harmadik lánykutyás háznál feltűnik, hogy idegenvezetőnknek csak alibiből kellettünk.

Az Árpád-kori templom igazi erődtemplom: eredeti állapotban megmaradt az apró épületet körülvevő árok. Hajdan falai is voltak, a török időkben a bemenekült lakosságot védte, fénykorában 50-100 katona indult innen portyára. A kultúrházban az őrséget bemutató kiállítás látható, évszázados fák alatt folyik még alig észrevehető kis patakként a Zala. A település központi jellegét adja az Őrségben elvétve található benzinkút, szupermarket, valamint a kulturális programajánló és -szervező Teleház. Itt található az Őrségi Nemzeti Park központja is, amit a programok megtervezése előtt érdemes – a Teleházzal együtt – meglátogatni.
A nemzeti park épületét körüljáró négyszáz méteres tanösvény a tájegység jellegzetes növényeit mutatja be, és ízelítőt ad a „gyanús” drótkerítésekből is: ami az Őrségben elektromos tehénpásztornak néz ki, az is. Biztos, hogy mindenki csak egyszer próbálja ki…

Dödölle és tökmagolaj

Az őrség specialitása a nagyobb nokedlire emlékeztető, krumplis tésztából készült dödölle, amelybe néhol sült hagymát is kevernek, olajon megsütik, és zaftos húsok kiváló kísérője. Érdemes belekóstolni a vadételekbe, a vargánya levesként és mártásként is feledhetetlen, de minden étkezést tökös-mákos rétessel kell befejezni.

Őrségszerte készítenek tökmagolajat, amelynek jótékony élettani hatásai mellett az íze is feledhetetlen: salátákhoz, pácokhoz kölcsönzi a pirított tökmag ízét. Magánházaknál háromezer forintért mérnek egy litert, amit össze sem lehet hasonlítani a pesti bioboltok áraival, ahol 1000-1500 forint 2,5 deci. A vendéglők közül konyhájával és hangulatával is kiemelkedik a Bognár étterem, az Alsószeri Csárda és a Körte vendéglő Kondorfán.

Retro Körmenden

Körmend, a közeli nagyváros retrohangulatot idéz. A városi utazási irodában remélünk útbaigazítást: a mogorva, középkorú hölgy szinte felháborodik, hogy mit akarunk mi Körmendről. Arról ő nem tud semmit, nézzük meg a várat, ott van, arra – hálásak vagyunk, hogy két mondatot szánt ránk a lokálpatrióta. Útközben gyönyörű park, mellette Iparcikkbolt, az utcáról betonkeverő, bogrács és horgászbot csalogatja befelé a vásárlót. Előtte a ’80-as évek Budapestje, aluljáró-wc. Pepita kő, a női és a férfi között üvegablakos helyiség, idős bácsi porcióz egyenlő adagokra egy tekercs wc-papírt. „Tegye le a nyolcvanat, papír kell?” „Nem kell, köszönöm” – meg sem hallja, visszamerül a munkába.

A városban a Batthyány-kastélyt érdemes megnézni: a török háborúk végéig a család nyugat-magyarországi erőssége volt, majd a 20. század közepéig többször átépített kastély gazdasági központként működött. Nehéz bejutni a három oldalról épületekkel körbevett udvarra, táblák nincsenek, az egyetlen írás színházat jelöl. Barokk épület a szocialista realizmus fekete vaskeretes üvegajtóival. A kastélyban a főlépcsőről nyílik a kiállítás, amelyet a második csöngetés és kevés „halló”-zás után már jegytulajdonosként lehet megtekinteni. Fegyverek, használati tárgyak, Magyarország egyik legnevesebb családja, és vele együtt a térség történelme elevenedik meg – megéri az ötszázforintos belépőt.

Tovább is mennénk, állítólag egy belső udvaron keresztül lehet kimenni az útikönyvekben említett 37 hektáros kastélyparkba. Az apró belső udvaron modern művészeti alkotásokat látni, amelyek közül kiemelkedik egy harcra kész szerszámmal fekvő férfi három méteres szobra. Ismét vaskeretes üvegajtó állja el az utat, és a halottsápadt lemerevedés: egy hatalmas németjuhász ugrik őrjöngve az üvegnek. Lehet, hogy rossz helyen próbálkoztunk, de már nem is érdekes annyira a kastélypark. A tanulság: Körmendből érdemes előre felkészülni.

Tavak: fürdés és horgászat

Máriaújfalu határában fekszik a Hársas tó. A Rábába igyekvő patak elrekesztésével jött létre a hosszúkás, tiszta víztükör. Egyik szélén fenyves erdő határolja, a másik, hosszanti oldalán füves, ligetes, faasztalos pihenőhely. Öriszentpéterről Zalaegerszeg felé kerékpárral is könnyen elérhető a Vadása- és a Borostyán-tó is. Mindkettő patakok elrekesztéséből alakult ki, erdők szegélyezik, bár a Vadása-tó környékén sok az apartman, kemping. Ha valaki megunta a fürdést, egyetlen lépés az erdő, a turistautak, de a horgászok is megtalálják a számításukat.

Vadlesen

Az őrségben hemzseg a vad, estefelé az utakon is komoly veszélyt jelentenek. Ajánlatos a helyieket megkérdezni, hogy hova érdemes menni vadlesre, és nem vadásznak-e azon a területen. A hajnali és a sötétedést megelőző időben van a legtöbb esélyünk, ilyenkor aktívak az állatok, és még látni is lehet. Újabb őrségi tanulságként elmondható, senki ne próbálkozzon vadlessel úgy, mint a pesti újságíró: bár kilométereket kell gyalogolni, nem szabad autóval egészen a magaslesig menni – érthető okokból. Nem szabad továbbá fehér pulóvert és piros melegítőnadrágot húzni, és érdemes kibírni legalább fél órát csendben, mozdulatlanul.

Kis szerencsével azonban az Őrség még így is megmutatja bujkáló lakóit: a motorzaj és a reflektor ellenére – éppen csalódottan, hazafelé az erdészeti földúton – koronás szarvasbika állt az úton teheneivel, őzek szaladtak a tisztáson, úgy tűnt kicsit sem zavartatják magukat. Eső után a gombászok is a paradicsomban érezhetik magukat: rókagomba, galambgomba, vargánya a legnépszerűbb fajták. Mint házigazdánk elmondta, a vargányát a napon kiszárítják, így egész évre eláll, mégis megőrzi zamatát. De fel kell kötni a gatyát: 11 kiló vargányából egyetlen kiló szárított gomba lesz.

Tûzoltótorony Sopronban

A hűség földjén

Őriszentpétertől Sopron 140 kilométer, ha Szombathelyet elkerüljük, akkor is jó egynapos program. Sopron előtt, a 84-es úton érdemes megállni Nagycenken és meglátogatni a Széchenyi-kastélyt. Ha szerencsénk van, sikerül megállni a kapu melletti kettő darab parkolóhely egyikén, ha nem, marad a könnyű séta. Maga a park is gyönyörű, rendezett, szabályos geometrikus alakzatokba rendezett bokrok, tavak, szökőkutak. A kastélyban együttél könyvtár, akadémia, gőzhajózás, szellem és tett, feltámadás: a reformkor. „Magyarország nem volt, hanem lesz” – mondta a legnagyobb magyar, és a nagycenki kastélyban ezt így is érezzük.

Sopronban napokat lehetne eltölteni a vár zegzugos utcáin, ódon házak között. Az egyik Zsigmond korában épült, a másik Mátyás királyunk szállása volt, midőn „Bécset ment elfoglalni”.

Visszafelé, Szombathely után alig öt kilométeres kitérő a főútról Ják, az ország leginkább épen maradt román-kori templomával. Ne sajnáljuk rá az időt akkor sem, ha késő van, mert kivilágítva még nagyobb élményt nyújt. Kertjében ősi tanulságot őriz: egy kőoszlopot, amelyet a tatárokkal szövetkezett, IV. Béla ellen acsarkodó Sátán hajított oda. Eredeti terve az volt, hogy porrá zúzza vele a templomot, de eltévesztette a Gonosz…

Múzeumfalu

Szalafő, a múzeumfalu

Szalafő Pityerszer nevű része múzeumfalu: zárt udvarok, nádfedeles apró házak, példás rendben tartott „tisztaszobák”, alacsony szemöldökfák, a bejárat mellett nyíló ólak, a vízellátást biztosító tókák – az egyszerű, szigorú paraszti élet emlékei. Az évszázadokon át változatlan őrségi lakóhelyek legérdekesebb jellemzője a füstös ház. A döngölt agyagpadlós házaknak csak a konyháját lehetett fűteni, de kémény nem volt. A helyiségben télen-nyáron állt a füst, ami koromfeketére „festette” falakat, és csak a kétosztatú ajtó egészén, hidegebb időben felső részén távozhatott.

Jó időben ez csak a háziasszonyt zavarhatta, igazán kellemetlen lehetett viszont télen, amikor az egész család a konyhában aludt. Ilyenkor az ajtó fölött vágott, mintegy 20×30 centiméteres nyíláson engedhették ki a füstöt, be a hideget. Pozitívuma viszont, hogy az ajtó fölé akasztott szalonnát, kolbászt a gazda vigyázó szemei előtt füstölhették a födélbe vert kampókon. Később a szobákba is kályha került, amelyet a fal túloldaláról, a konyhából lehetett megrakni, és a füst is ide jutott vissza: ez a modern változat a füstös konyha, amely néhol még az 1950-es években is élő valóság volt.

A Fekete tó húsevői

Szalafő beszédes neve nem véletlen, a településtől négy kilométerre ered a Zala folyó. A Zalának valójában nincs forrása, a Fekete-tó lápjából settenkednek elő az apró vízfolyások, tocsogók, hogy az emberek valahol rámondhassák: „ez a Zala”. A Fekete-tó sem tó. Süppedős lápvidék, ritka húsevő növényünk, a harmatfű otthona. A láp története egyébként szomorú: éveken át terepmotorosok pusztították a „sáros” terepet, míg a nemzeti park lezáratta, ma csak előzetes bejelentkezéssel, vezetővel látogatható.

A Pityerszertől a Fekete tóig vezető földúton érdemes gyalog végigmenni. Bárhol letérünk, avarszagú, vízmosásos sűrű erdőben találjuk magunkat, a földön lépten-nyomon gombák emelgetik a kalapjukat, a tisztások füvében szőtt pókhálón csillog a harmat. Ezekben az erdőkben megáll az idő, nincs kötelesség, nincs határidő: itt az ember néma csodálattal áll a természet közepén.

Velemér fénylényei

Velemér domboldalra épült, egy kőhajításra a szlovén határtól. A falutól néhány száz méterre, az erdő közepén áll a XIII. századi apró templom. A kommunista időkben itt húzódott a határsáv, a templomot csak ritkán, határőrök kíséretében lehetett látogatni, és látványosan elhelyezett géppuskák őrizték az 5-10 perces kulturális, vallásos élményt…

A templom XIV. századi freskóival a középkori keresztény vallásosság hihetetlen élményét nyújtja. Az ablakokon beszűrődő fény jeles napokon „mesél”: megvilágítja, összeköti és értelmezi a képeket, az emberi életet: a bűnt, az igazságot, a kegyelmet, a megtisztulást. A templomot uraló szimbólumrendszerből a leglátványosabb a téli napfordulókor látható. Három fénylény, három csuklyás emberalak indul a bejárattól, szimbólumokon keresztül lesétál a padlóra, majd a Megváltó képénél felemelkedik, hogy az oltár mellett, Szentségházban leljen biztonságra. Máskor fénylény sétál végig egynapos útján a templom hosszanti keresztvonalán. Fénykör világítja meg a születést megelőző kilenc hónap kilenc motívumát, hogy végül Jézus arcát megvilágítva teljesedjen be.

A veleméri templom bejáratával szemben rátérhetünk az országos kéktúra útvonalára, ami egy izgalmas erdei hurok után négy kilométer után visszatér a faluba. A természet ezer csodája mutatja itt magát. Hatalmas fák, korhadó törzsek, rejtélyes vízmosások, és minden apró zugból harsányan tör elő az élet. Egy pillanatra elgondolkodva mégis szomorú az egész: az évszázados vadonnak vélt területről kiderült, hogy valamikor, a török pusztítás előtt itt feküdt egy falu, a „régi” Velemér.

Gerencsérek

Velemérrel szomszédos település a kecskemanufaktúrájáról híres Gödörháza. Az intenzív ízek kedvelői itt kecsketejet, különböző ízesítésű, kézzel készített sajtokat találnak. Tovább Őriszentpéter felé a következő falu Magyarszombatfa, ahol gyakorlatilag minden második házban fazekasműhely működik. Az őrségi fazekasság, a gerencsér mesterség kényszer adta megoldás: az agyagos föld kevés kenyeret, de annál több fazekas alapanyagot ad. Az őrségi gerencsér megtermelt amennyit tudott, majd beült a korong mellé, és fazekat, lábast, kancsót készített, majd nyakába vette az országot. Sorra járta a falvakat, és egy-egy edényért annyi gabonát kért, amennyi az adott tálba elfért.