Élet-Stílus

NBA: gödörben a tavalyi döntős

A Dallas a negyedik mérkőzését is elveszítette az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA), és ezzel negatív rekordot állított fel, ilyen szörnyen ugyanis még egyszer sem rajtolt a fennállása során.

A San Antonio (91-97), a Houston (76-107), a Golden State (104-107) után a Los Angeles Clippers is borsot tört a texasiak orra alá. A kaliforniai legénység 103-85-re verte a Dallast, amely 27 éves fennállása során egyszer sem kezdte 0-4-gyel szezont. Hol van már a tavalyi csillogás, amikor Avery Johnson emberei 60 alapszakasz-győzelemmel klubcsúcsot állítottak fel és egészen a nagydöntőig meneteltek? Legutóbb öt esztendeje, a Philadelphia kezdett ilyen borzasztóan azután, hogy az előző évad végén finálét vívott.


A történtek ellenére a dallasi tulajdonos nem követel fejeket, nem őrjöng, hanem higgadtan értékel: “Nem kezdtünk jól, ez igaz, de nem aggódom a csapat miatt, még 78 mérkőzés hátravan az alapszakaszból, lehet javítani” – nyilatkozta Mark Cuban. Csütörtökre virradóra a bokáját fájlaló Josh Howard nélkül felálló Mavericks egyébként csak az első negyedben volt méltó ellenfele a Clippersnek, amely Sam Cassell (28 pont) és Cuttino Mobley (20) vezetésével végül simának nevezhető, 18 pontos győzelmet aratott.

Mivel a Boston negyedik nekifutásra nyert (hosszabbítás után a Charlotte ellen), a Dallas mellett már csak a Denver nyertelen az NBA 2006/2007-es szezonjában. Carmelo Anthony (37) és társai az utolsó negyedben engedték ki kezükből a győzelmet a New York ellen, így 0-3-as mutatóval továbbra is az utolsó helyen állnak az Északnyugati csoportban.


Itt az első helyet a Utah birtokolja, annak ellenére, hogy véget ért a sikersorozata. A Jazz három győztes mérkőzés után a New Jersey ellen már kénytelen volt lenyelni a vereség keserű piruláját, és ezt jelenti, hogy bő egy hónappal a rajt után egyetlen csapat, a New Orleans makulátlan.

NBA, alapszakasz, 9. játéknap:
Toronto Raptors-Philadelphia 76ers 106-104
Washington Wizards-Indiana Pacers 117-91
Orlando Magic-Seattle SuperSonics 88-87
Boston Celtics-Charlotte Bobcats 110-108 – h.u.
New Jersey Nets-Utah Jazz 96-89
Milwaukee Bucks-Houston Rockets 93-97
San Antonio Spurs-Phoenix Suns 111-106 – h.u.
Denver Nuggets-New York Knicks 107-109
Portland Trail Blazers-Los Angeles Lakers 101-90
Los Angeles Clippers-Dallas Mavericks 103-85
Sacramento Kings-Detroit Pistons 99-86

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik