Élet-Stílus

Cisse: közel a visszatérés

admin
admin

2006. 11. 07. 12:51

Djibril Cisse öt hónapja nem lépett pályára a lábtörése miatt. A francia válogatott csatár már felgyógyult, és reményei szerint a jövő héten visszatérhet klubcsapatába, az Olympique Marseille-be.

A 25 éves támadó június 7-én, a Kína elleni felkészülési találkozón sérült meg, és a lábtörése miatt ki is kellett hagynia a németországi világbajnokságot. Cissére rájár a rúd, hiszen két évvel ezelőtt, a Liverpool játékosaként hasonló sérülést szenvedett, sőt, akkor olyan súlyos volt az állapota, hogy még az amputáció is szóba került.

„Mindvégig biztos voltam abban, hogy ezúttal is felgyógyulok, és visszatérek a pályára. Ha minden jól megy, november közepén már játszhatok. Már alig várom” – nyilatkozta Cisse, majd megjegyezte: „Természetsen kell egy kis idő ahhoz, hogy behozzam a lemaradásomat. Az első sérülésem után egy hónap alatt nyertem vissza a régi formámat, arra számítok, hogy ehhez most is elegendő lesz néhány hét.”

Cisse – aki az angol Liverpool alkalmazottja, csak kölcsönben szerepel az Olympique Marseille-ben – eddig kétszer volt gólkirály a francia bajnokságban, 2002-ben 22, 2004-ben 26 góllal hódította el a címet.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.