Élet-Stílus

Kiütötte élvonalbeli ellenfelét a Fradi

admin
admin

2006. 10. 25. 20:23

A labdarúgó Magyar Kupában a másodosztályba visszasorolt Ferencváros négy góllal megverte az élvonalbeli Pécset. Szintén búcsúzni kényszerült az NBI-es Paks és a Tatabánya.

Nem játszott elsőosztályú csapattal a Ferencváros együttese, amióta az MLSZ visszasorolta a másodosztályba az ország legnépszerűbb együttesét. Lipcseiék ezért mindenképpen meg akarták mutatni a hazai közönségüknek, hogy a tudásuk alapján eggyel feljebb volna a helyük. Arra azonban talán a legoptimistább Fradi-szurkolók sem számoltak, hogy kedvenceik ilyen könnyedén veszik a 4. fordulót a kupában.

A baranyaiak csak az első percekben tudtak tartani az iramot a Fradival, amely azonban sorozatban puskázta el a lehetőségeit. A hazai szurkolóknak egészen a 38. percig kellett várniuk, amikor egy megpattanó labdát Tököli vágta be a pécsiek kapujába. Nem telt el két perc és ismét ünnepelhettek a drukkerek: Szalai a teljesen feleslegesen kimozduló kapus mellett gurított a hálóba, és ezzel beállította a félidei eredményt.

A második játékrészre a Fradi visszavett a tempóból, de hiába birtokolta többet a labdát a Pécs, a ritka helyzeteiket kihagyták. Nem úgy az FTC, amely félóra elteltével ismét rákapcsolt és Tímár illetve Csepregi találatával bebiztosította a győzelmet, és jutott tovább a legjobb 16 közé a kupában.

Az anyagi gondokkal küzdő fővárosi egyesület számára létfontosságú a jó kupaszereplés, hiszen csak akkor juthatnak ki jövőre a nemzetközi porondra, ha idén elhódítják a trófeát. Előnyükre válhat, hogy másodosztályú csapatként ők a pályaválasztók abban az esetben, ha élvonalbeli ellenféllel futnának össze a későbbiekben.

Magyar Kupa, 4. forduló, a 16 közé jutásért
Dunaújváros (II.)- Paks 2-0
Berkenye SE (megyei I.)- REAC 0-6
Budafoki LC (II.)- Diósgyőri VTK 0-1
Soroksár (NB II.)-Vasas 2-3
Orosháza FC (II.)- Budapest Honvéd 0-1
Nyíregyháza Spartacus (II.)- DVSC-TEVA 0-2
Lombard FC Pápa (II.)- FC Tatabánya 3-0
Integrál DAC Győr (II.)- Győri ETO FC 0-3
Ferencváros (II.)- PMFC-Pécs Plaza 4-0
Hévíz FC (II.)-ZTE FC 0-4

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.