Élet-Stílus

Újra első a Chelsea

A Chelsea hazai pályán 2-1-re legyőzte a Portsmouth együttesét, és ideiglenesen az élre állt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban.





Újra első a Chelsea 1

angolfoci.lap.hu

Újra első a Chelsea 1
Újra első a Chelsea 3

A hét közben a Barcelonát legyőző angol bajnok szombaton a Portsmouth együttesét látta vendégül, és győzte le 2-1-re. A Chelsea nagyobb arányban is nyerhetett volna, de helyzetei többségét elpuskázta (ebben Arjen Robben járt az élen), illetve David James, a vendégek kapusa több esetben is nagy bravúrral mentett. Andrej Sevcsenko lövésével és Michael Ballack fejesével szemben azonban már az angol válogatott egykori hálóőre is tehetetlen volt.


Az ukrán támadó Frank Lampard átadása után lőtt a bal alsó sarkokba úgy, hogy a labda Sol Campbell lábán még irányt változtatott. Két perccel később Ballack pedig Didier Drogba pazarul visszafejelt labdáját bólintotta a kapu bal oldalába. A vendégek erejéből csak a szépítésre futotta, így a Chelsea az élre állt, három ponttal vezet a Manchester United előtt. Ugyanakkor a “vörös ördögök” vasárnap visszaszerezhetik az első helyet, amennyiben legyőzik az Old Traffordon vizitáló Liverpoolt.

“Nehéz mérkőzés volt, mert a hét közben kemény meccset játszottunk és a Portsmouth jó csapat. Sok helyzetet kidolgoztunk, ennél azért könnyebben is nyerhettünk volna, csakhogy James remekül védett. De a győzelem, az győzelem” – nyilatkozta a lefújás után Jose Mourinho, a Chelsea portugál szakvezetője.

Premier League, 9. forduló:
Chelsea-Portsmouth 2-1 (0-0)
Gól:
Sevcsenko (55.), Ballack (57.), ill. Mwaruwari (69.)

Charlton-Watford 0-0

Everton-Sheffield United 2-0 (2-0)
Gól:
Arteta (13.), Beattie (33., 11-esből)
Kiállítva: Davis (Sheffield, 32.)

Wigan-Manchester City 4-0 (2-0)
Gól:
Heskey (2.), Dunne (4., öngól), Camara (65.), Valencia (67.)

Aston Villa-Fulham 1-1 (1-1)
Gól:
Barry (25.- 11-esből), illetve Volz (45.)


Vasárnapi program:
Manchester United-Liverpool, 14:00
Blackburn-Bolton, 16:00
Middlesbrough-Newcastle, 16:00
Tottenham-West Ham United, 16:00
Reading-Arsenal, 17:00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik