Élet-Stílus

Roddick kiesett Madridban

admin
admin

2006. 10. 19. 14:55

A hatodik helyen kiemelt amerikai teniszező kikapott a madridi 2,45 millió dollár összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán a cseh Tomas Berdych-től, miután a második szettben megsérült.





tenisz.lap.hu

A két bombaerősen szerváló játékos az első szettben magabiztosan hozta az adogatását, a játék a tie-breakban dőlt el, és itt a cseh versenyző koncentrált jobban (9-7).

A második játsznában aztán kibicsaklott az amerikai, és innentől kezdve már nem volt igazán nehéz dolga Berdych-nek, és 6-3-ra megnyerte a második szettet. A cseh játékos a következő körben a Tommy Haas–Rafael Nadal-összecsapás győztesével mérkőzik meg.

Szintén kiesett a hetedik helyen kiemelt Tommy Robredo, aki tavaly Madridban a későbbi győztestől, Rafael Nadaltól kapott ki. A spanyol versenyzőt a nem kiemelt Robby Ginepri intézte el két szettben. Az amerikai az első labdamenettől nagy nyomás alatt tartotta riválisát, és hamar, már a második gémben el is vette az adogatását, és ezt az előnyét meg is tartotta a szett végéig.

A másodikban is breakelte Robredót, és 5-4-nél a meccsért adogathatott, de a spanyol nem adta fel, és visszavette az előnyt. A tie-breakban azonban Ginepri volt a jobb. Az amerikaira a 4. körben a Roger Federer–Robin Söderling-összecsapás győztese vár.

Madrid, férfi torna
Berdych (cseh, 11.) – Roddick (amerikai, 6.) 7:6, 6:3
Ginepri (amerikai) – Robredo (spanyol, 7.) 6:3, 7:6

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.