Élet-Stílus

Nehéz feladat vár a kosárcsapatra

admin
admin

2006. 10. 19. 17:35

Csütörtökön Madridban elkészítették a jövő évi kosárlabda Európa-bajnokság pótselejtezőjének sorsolását: Magyarország válogatottja az A csoportba került Bosznia-Hercegovina, valamint Bulgária társaságában.





kosarlabda.lap.hu

A madridi eseményen két hármas és egy négycsapatos csoportba sorolták be a szeptember 3-án rajtoló kontinensviadal egyetlen kiadó helyéért versenyben lévő tíz együttest. A három csoport augusztusi küzdelmei után a győztesek – már az Eb-helyszínén – játszanak egymás ellen a szereplésért.

“Mindkét csoportellenfelünk ott volt a legutóbbi Eb-n, ami azt hiszem, önmagáért beszél. Erős hármasba kerültünk tehát, ezzel együtt örülök, hogy elkerültük a macedónokat, az ukránokat és az izraelieket. A válogatottal nekem jövő nyárig aligha lesz teendőm, de amíg a szövetségben nem rendeződnek a dolgok, addig nincs is nagyon miről tervezgetni. A magyar kosárlabdának jelenleg nincs gazdája, így bárki is áll az MKOSZ élére, azt kérem, hogy mielőbb kezdjen hozzá a sorok rendezéséhez” – mondta az MTI érdeklődésére Meszlényi Róbert szövetségi kapitány.

A pótselejtező mellett az Európa-bajnokság csoportbeosztását is elkészítették a spanyol fővárosban. E szerint a pótselejtező győztese az A csoportba kerül Görögország, Oroszország és Szerbia csapata mellé.

A női Eb és pótselejtező sorsolását – utóbbiban ugyancsak érintettek lesznek a magyarok – jövő szombaton tartják.

Az Eb-pótselejtező csoportjai
A csoport
Bosznia-Hercegovina, Bulgária, MAGYARORSZÁG
B csoport: Svédország, Észtország, Macedónia
C csoport: Ukrajna, Dánia, Izrael, Belgium

Az Eb csoportjai
A csoport: Görögország, Oroszország, Szerbia, a pótselejtező győztese
B csoport: Spanyolország, Horvátország, Lettország, Portugália
C csoport: Németország, Litvánia, Törökország, Csehország
D csoport: Franciaország, Szlovénia, Olaszország, Lengyelország

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.