Élet-Stílus

A Chelsea-nek nem kell Barthez

admin
admin

2006. 10. 19. 11:34

Lapértesülések szerint a BL-ben is érdekelt Chelsea leigazolná Fabien Barthezt, a franciák világ- és Európa-bajnok, Bajnokok Ligája-győztes kapusát. A csapat menedzsere, Jose Mourinho cáfol.

“Nekünk tartalék kapusra van szükségünk, Barthez viszont nem harmadik számú kapus, ő egy igazi klasszis” – csomagolta vattába a portugál menedzser azt az álláspontot, miszerint a Chelsea-nek nincs szándékában szerződtetni a 35 éves Barthezt, aki az Olaszország elleni, tizenegyesekkel elveszített világbajnoki döntőben lépett pályára utoljára, és nemrég bejelentette, felhagy a labdarúgással.

Mourinho elárulta, az utóbbi napokban több kapus neve is felmerült, egyelőre azonban nincs döntés arról, hogy kivel tölti fel a keretét az angol bajnok, miután a cseh válogatott Petr Cech hosszú időre kidőlt a sorból. “Körülbelül ötven menedzser hív fel minket naponta, hogy beajánlja a pártfogoltját, és ha minket hív, szól a sajtónak is. De még nem tudjuk, kit szerződtetünk, találgatni felesleges” – így az edző.

Petr Cech, a Chelsea elsőszámú kapusa a múlt szombaton koponyasérülést szenvedett, minimum féléves kihagyás vár rá. Claudio Cudicini szintén megsérült, és bár az olasz labdarúgó állapota sokat javult, a szerdai, Barcelona elleni Bajnokok Ligája-csoportmeccsen a portugál Hilario állt a gólvonalra.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.