Donáth Ferenc

Ez az oldal az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete Közalapítvány életrajzi anyagaiból készült.

Jászárokszálláson (Jász-Nagykun-Szolnok megye) született. Apja ügyvéd volt. 1930-tól a Pázmány Péter Tudományegyetemen jogi tanulmányokat folytatott, 1932-tôl bekapcsolódott az egyetemen muködô illegális kommunista diákmozgalomba, 1934-ben az egyetemi tandíjreform-mozgalom egyik irányítója volt. 1934-ben felvették a KMP tagjai közzé. Ettôl kezdve rendszeres illegális pártmunkát végzett. Jelen volt az 1936-os Debreceni Diétán, 1937-ben bekapcsolódott a Márciusi Front szervezésébe, közvetlen kapcsolatba került a KMP Külföldi Bizottságával, 1939-ben részt vett az NPP megalakulását kimondó makói összejövetelen. 1940 tavaszán ôrizetbe vették, majd szabadulását követôen, 1940 ôszén munkaszolgálatra hívták be. Innen 1942 tavaszán szerelték le tüdovérzése miatt. Fontos szerepet játszott az illegális kommunista párt negyvenes évek elején lezajlott újjászervezésében, tagja lett a Békepárt, majd a kommunista párt vezetôségének. 1945 elején a Szabadság munkatársa volt, majd februártól a Nagy Imre vezetése alatt álló földreform-elôkészítô bizottság tagjaként dolgozott. Késôbb az Országos Földbirtokrendezô Tanács elnökhelyetteseként a reform végrehajtását irányította. A Földmuvelésügyi Minisztérium politikai államtitkára 1945 és 1948 között. 1948 januárjától az MDP KV titkárságának vezetoje. 1951. február 15-én letartóztatták, tizenöt év börtönbüntetésre ítélték. 1954 júliusában szabadult. Ezt követôen nem tért vissza a politikai életbe, a Közgazdaság-tudományi Intézet igazgatóhelyetteseként csak 1956 késô tavaszától lett ismét aktív közszereplô. Jelen volt Nagy Imre 60. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen. Felszólalt a Petofi Kör gazdaságpolitikai vitáján.
1956. október 23-án szemtanúja volt a délutáni tömegmegmozdulásoknak. Éjszaka távollétében az MDP KV titkárává választották, de október 24-én lemondott, mert nem értett egyet az eseményeket sommásan ellenforradalomnak minôsítô értékeléssel. Losonczy Gézával együtt nagy szerepe volt abban, hogy Nagy Imre néhány nap hezitálás után az eseményeket forradalomként értelmezte. Október 28. után bekapcsolódott a konszolidációs folyamatot elôsegítô tárgyalásokba. November 1-jén az MDP helyett megalakult MSZMP Intézo Bizottságának tagja lett. November 4-én Nagy Imrével együtt szövegezte a szovjet támadást megbélyegzo kiáltványt, majd a jugoszláv követségen kapott menedékjogot. November végén társaival együtt a romániai Snagovba internálták. 1958 júniusában, a Nagy Imre-per másodrendu vádlottjaként 12 év börtönbüntetésre ítélték. 1960 áprilisában egyéni kegyelemmel szabadult. A hatvanas években a közélettôl visszavonultan élt, figyelmét agrártörténeti és agrárgazdasági kérdések vizsgálatának szentelte. A hetvenes évek végén formálódó politikai ellenzék vezetô egyénisége lett. Az elsôk között írta alá 1979-ben a Charta ’77 csehszlovákiai polgárjogi mozgalom bebörtönzött tagjaival szolidaritást vállaló nyilatkozatot, elvállalta a Bibó-emlékkönyv szerkesztôbizottságának elnöki tisztét, támogatta a független sajtó megteremtése érdekében tett erôfeszítéseket. Döntô fontosságú szerepe volt a különbözô szellemi és politikai irányok mentén szervezôdô ellenzéki csoportok közötti párbeszéd megteremtésében, az 1985-ös Monori Tanácskozás megszervezésében.