Élet-Stílus

Kerekesszékbe kényszerül a sérült birkózó

admin
admin

2006. 10. 04. 17:59

Élete végéig kerekesszékbe kényszerül Martin Kittner, a német kötöttfogású birkózó-válogatott 55 kilogrammos versenyzője.

A 28 éves sportoló a hétvégi csapatbajnokságon szenvedett kettős csigolyatörést és súlyos gerincsérülést. Klaus Johann, a német szövetség orvosi bizottságának korábbi elnöke elmondta, szerdán dőlt el százszázalékos bizonyossággal, hogy Kittner maradandó sérüléseket szenvedett.

“A kórházban egy pszichológus társaságában én közöltem Martinnal a szörnyű hírt, ami teljesen érthető módon nagyon lesújtotta. Egyelőre beszélni sem tud, de kezelőorvosai szerint később visszanyeri ezt a képességét, bár lehet, hogy újra kell kezdenie a tanulást” – nyilatkozta Klaus Johann.

Dominik Rischawy, Kittner klubjának, az AC Lichtenfelnek az elnöke azt mondta, hogy egy teljesen szokványos akció közben történt a szörnyű baleset. “Martin felemelte ellenfelét és hátrafelé indított egy dobást, amikor teljes testsúlyával és ellenfelével a feje búbjára esett – idézte fel a balesetet a klubvezető.


– A nézőtérről csak annyit láttunk, hogy megbicsaklik a nyaka és eszméletlenül fekszik a földön. Azonnal mentőt hívtunk, helikopterrel vitték kórházba, a gyors beavatkozásnak köszönhetően sikerült megmenteni az életét.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.