Élet-Stílus

Öttusa: magyar ezüstérem a Vk-döntőben

Horváth Viktor a második, Fülep Sándor a hetedik helyen végzett az öttusázók Világkupa döntőjében, az olaszországi Chiancianóban. Az aranyérmet a cseh Libor Capalini nyakába akasztották.

A tavaly ugyancsak második Horváth mind az öt számban jó teljesítményt nyújtott, így megérdemelten állhatott fel ezúttal is a dobogóra.


Nem sokkal maradt el tőle Fülep, aki négy tusában az élmezőnyben zárt, s csupán a számára átlagos, a mezőnyhöz képest viszont nem túl jó, 748 pontos vívása miatt maradt le az éremszerzésről.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány értékelt, hogy Horváth jól lőtt, a kiegyensúlyozott vívómezőnyben elért 860 pontja megfelelő eredménynek számított, úszásban hozta a tőle várhatót, a lovaspályán pedig rossz lóval viszonylag jól oldotta meg a feladatát, egy akadályverése és egy megállása volt.


A futás előtt a harmadik helyen állt, de remekül osztotta be az erejét, és így megelőzte az előtte rajtoló lett Sandris Sikát. A szakvezető Fülep teljesítményéből a lovaglást emelte ki, megjegyezve hogy további három számban is jól szerepelt.

A fináléban a hat állomásból álló sorozat legjobb 32 versenyzője vehetett részt azzal a megkötéssel, hogy egy-egy országot maximum három öttusázó képviselhetett. Balogh Gábor kisebb Achilles-ín-problémája miatt nem indult a versenyen.


Csütörtökön a nők versenyét rendezik a chiancianói Világkupa-döntőben, a mezőnyben ott lesz Vörös Zsuzsanna és Máthé Vivien is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik