Élet-Stílus

Majoros már csak bronzban reménykedhet

Hétfőn a kötöttfogásúak 55, 60 és 66 kg-os kategóriáinak küzdelmeivel megkezdődött Kantonban a birkózó-világbajnokság. A magyar csapat a tavalyi budapesti vb-t négy ezüst- és három bronzéremmel zárta, ehhez hasonló eredményre a kínai viadalon nem lehet számítani.

Majoros már csak bronzban reménykedhet 1

Majoros egy súlycsoporttal feljebb lépett (MTI)




Majoros már csak bronzban reménykedhet 2

A képek a márciusi Világkupaversenyen készültek (MTI)

Az első napon érintett három magyar közül Lőrincz Tamás nem jutott el az éremcsatározásokig, Majoros István és Oláh Tibor a vigaszágon folytathatja szereplését.

Az 55 kg-osok között szereplő Oláhnak eleinte úgy tűnt, nem lesz sok szereplési lehetősége a világbajnokságon, miután rögtön első mérkőzésén kikapott Rusan Bajranovtól. Az azeri versenyző elődöntőbeli eredményét először tévesen, vereségként közölték a szervezők, ám később javították hibájukat, így Oláh a vigaszágra került.

Majoros bronzért birkózhat

Az athéni olimpián 55 kg-ban aranyérmes Majoros a megszokotthoz képest egy súlycsoporttal feljebb szerepel. Első találkozóján három menetben verte az észak-koreai Nam Kjong Dzsint, a következő meccsén azonban kikapott a grúz David Bedinadzétől. Legyőzője aztán a fináléig menetelt, így a magyar kiválóság szintén a vigaszágon próbálhatja megszerezni a bronzérmet.

Az idén felnőtt Európa-bajnokságot nyert, 19 éves Lőrincz Tamás nem illetődött meg első felnőtt vb-jén sem, előbb a spanyol Moises Sanchezt győzte le, majd nagy csatában a 2003-as világbajnok svéd Jimmy Samuelsont is felülmúlta. A negyeddöntőben a törökök sztárja, Seref Eroglu következett, aki ellen kiélezett küzdelemben maradt csak alul. Eroglu ugyanakkor az elődöntőben már nem tudott nyerni, így Lőrincz jó teljesítménye ellenére sem folytathatta a küzdelmeket.

Dobogós remények

„Sok sérülés nehezítette a versenyzőink dolgát idén, és több fiatal is van a csapatban, így természetesen nem várom a tavalyi eredmények megismétlését. Ezzel együtt bízom a tisztes helytállásban, ami dobogós helyezések elérését is jelenti” – mondta az MTI-nek Hegedűs Csaba, a magyar szövetség elnöke.

A magyar csapat
Férfiak, kötöttfogás:
Oláh Tibor (55 kg)
Majoros István (60)
Lőrincz Tamás (66)
Bárdosi Sándor (84)
Virág Lajos (96)
Deák Báros Mihály (120)
Férfiak, szabadfogás:
Wöller Gergő (60 kg)
Hatos Gábor (74)
Ritter Árpád (84)
Kiss Gergő (96)
Aubéli Ottó (120)

Nők:
Godó Kitti (55 kg)
Sastin Marianna (59)
Szerencse Mónika (63 kg)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik