Élet-Stílus

Talmácsi Gábor csak a 12. helyről rajtolhat

Talmácsi Gábor a 12. helyről rajtolhat a 125-es géposztályban a vasárnapi Japán Nagydíjon, míg a kategória másik magyarja, Tóth Imre a 25. pozícióból kezdi majd a versenyt.

A Japán Nagydíj második időmérőedzésén, szombaton egyik magyar sem villogott, Talmácsi Gábor a 12., Tóth Imre a 25. rajthelyet szerezte meg a 125-ös géposztályban. A legjobb időt a már világbajnok spanyol Alvaro Bautista produkálta.

“Nem vagyok túl boldog. Nem is a 12. rajtkocka bánt, mert amikor tudom, hogy egy jó rajt után bírni fogja a motor, akkor nincs semmi gond. Most viszont nem ez a helyzet. Nagyon sok beállítást kipróbáltunk és egyszerűen nem jutottunk egyről a kettőre. Az első futóművel vannak komoly problémák. Nehezen tudok menni a géppel, nem úgy fordul, ahogy szeretném, és folyamatosan az az érzésem, mintha kiesne alólam – mondta az második időmérő után Talmácsi.


– A szezon alatt ez volt a legnehezebb edzés számomra. Vasárnapra nagy változtatások szükségesek, hogy képesek legyünk tartani a lépést az élmezőnnyel, mert ezekkel a beállításokkal ez most nem igen lehetséges. Hamarosan lesz egy megbeszélés, ami remélhetőleg meghozza a megoldást, és a futamra rendben lesz minden.”

Gyorsasági vb, Japán Nagydíj, időmérő
125 kcm:

1. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 1:57.231
2. Mika Kallio (finn, KTM) 1:57.510
3. Hector Faubel (spanyol, Aprilia) 1:58.128
12. Talmácsi Gábor (Honda) 1:58.979
25. Tóth Imre (Aprilia) 2:00.469

250 kcm:
1. Jorge Lorenzo (spanyol, Aprilia) 1:51.374
2. Andrea Dovizioso (olasz, Honda) 1:51.955
3. Alex de Angelis (San Marinó-i, Aprilia) 1:52.014

MotoGP:
1. Loris Capirossi (olasz, Ducati) 1:45.724
2. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 1:45.991
3. Marco Melandri (olasz, Honda) 1:46.250

Ajánlott videó

Olvasói sztorik