Élet-Stílus

Urbán Flórián is ostromolt

admin
admin

2006. 09. 21. 19:13

Urbán Flóriánt a Blikk fotósa kapta le az MTV épületének hétfő esti ostroma során. A REAC-tól nemrég eltanácsolt edzőből nem kér az RTL Klub sem, ahol szakkommentátorként dolgozott.

„Aki tevékenyen részt vett az MTV székházának szétverésében, annak nincs helye az RTL Klubnál” – mondta Kolosi az Indexnek. A kereskedelmi csatorna programigazgatója szerint nem rúgták ki Urbánt, akinek egyedi szerződése volt: csak annyi történt, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a szolgálataira.

Urbánt próbáltuk telefonon elérni, de ki volt kapcsolva.

A REAC kispadjáról azután állt fel közös megegyezéssel a szakember, hogy az első négy bajnoki mérkőzésen egy pontot szerzett a csapat. A tréner akkor elmondta: “Két szép és sikeres évet töltöttem a REAC-nál, köszönöm Forgács Józsefnek és Kutasi Róbertnek, hogy bíztak bennem, büszke vagyok rá, hogy bizalmukat az NB I-be jutással és a bent maradással megháláltam” – mondta Urbán, majd hozzátette: “Úriemberek módjára váltunk el, mindig jó érzéssel jövök majd vissza a REAC-pályára. Az elmúlt időben sokat tanultam, hiszem, hogy ezt a tudást egy új csapatnál kamatoztatni tudom.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Pregnant woman sitting in childbearing center
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.