Élet-Stílus

Turnézni indul a Fradi

A Ferencváros megsegítésére létrejött a „Zöld-fehér angyalok a sportért" elnevezésű alapítvány, amelynek a számlaszámára befolyó összeg teljes egészében a futballcsapatot segíti. A csütürtöki sajtótájékoztatón azt is bejelentették, hogy a csapat országos körútra indul.

A klub székházában rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón az ötletgazda Lipp László – szurkolók közt csak László atya – mellett részt vett Albert Flórián, Gellei Imre, Lipcsei Péter, valamint Kis Antal (ő az alapítvány adminisztratív dolgaiért felel). Az alapítvány számlája augusztus 10-én a Lipp László által felajánlott 100 000 forinttal indult, jelenleg 1 millió forintnyi összeget tartalmaz, amelyből 300 000 forint a csapat, a 100%Fradi és a Duna Televízió közös árverésén gyűlt össze.

„A csapat a másodosztályban bebizonyította, hogy nem törte meg a kizárás. A Ferencváros nemzeti kincs, amelyet meg kell védenünk. Az alapítvány fő célja, hogy minél több pénzt gyűjtsön, amit kizárólag az együttes megsegítésére használunk majd fel” – nyilatkozta az ötletgazda Lipp, majd hozzátette: „Jóban vagyok az angyalokkal, templomot is építettem nekik, most szárnycsapásokkal ők is segíthetnek.”

Fradi-turné

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy Ferencváros-Tour 2006/2007 néven országos körútra indul a gárda: a mérkőzéseken – amellyekkel a Ferencvárost és a futballt szeretnék segíteni, népszerűsíteni – az „Albert Flórián és a Ferencváros álomcsapata” lép majd pályára.

A speciális alakulatban az első kerethez tartozó játékosok mellett a Bajnokok Ligája 1995/96-os sorozatában szerepelt labdarúgók játszanak, de elfogadta a meghívást Détári Lajos, a magyar válogatott szövetségi edzője is. „Minden olyan felkérést szívesen veszünk, ami a Ferencvárosért történik” – mondta Lipcsei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik