Élet-Stílus

A futballklubok nem tartanak rendbontástól

admin
admin

2006. 09. 21. 17:00

Sajtótudósítások szerint több, futballmérkőzésekről ismert, elsősorban újpesti és ferencvárosi huligán is részt vett a budapesti utcai zavargásokban az elmúlt napokban. A hétvégén mindkét csapat a fővárosban játszik: a Fradi a Tuzsért, az Újpest a PMFC-t fogadja.

Az említett klubok elhatárolódtak minden jogsértést jelentő megmozdulástól, és nem terveznek különösebb biztonsági intézkedést a hétvégi – hazai pályán esedékes – bajnoki mérkőzésükre.


A rend fenntartása a klubok feladata


“A nagy számok törvénye alapján természetes, hogy akadtak futballszurkolók a tüntetéseken, de nem szabad összemosni vagy összefüggésbe hozni egymással a két dolgot” – nyilatkozta Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, aki bár problémamentes fordulóra számít a hétvégén, hozzátette, előfordulhat, hogy egyes mérkőzéseknek politikai felhangjai lesznek. “A rend fenntartása a rendező klubok feladata, azok nyilvánvalóan tudják, hogy nem ugyanolyan hétvége következik, mint korábban” – figyelmeztetett az MLSZ első embere. A két legfanatikusabb szurkolótáborral rendelkező Újpest és Ferencváros hazai pályán játszik a következő fordulóban: a lila-fehérek vasárnap a Pécs csapatát fogadják a rákospalotai Budai II László-stadionban, míg a zöld-fehérek szombaton a Tuzsérrel mérik össze az erejüket az Üllői úton. Egyik klub sem készül különösebb biztonsági intézkedésre.


Újpest mindent megtesz a békéért


Nemes Károly, az újpestiek kommunikációs vezetője elmondta, a vasárnapi találkozóra úgy tekintenek, mint egy “normális” bajnoki mérkőzésre. Hozzátette, az Újpest FC rendezőként eddig is mindent megtett a mérkőzések biztonságos megrendezésének érdekében. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a csapat találkozóin rendre több rendező van jelen, mint amennyit a magyar szövetség verseny-, illetve pályarendszabályzata előír; a lila-fehér klub minden esetben a rendőrséggel egyeztetve határozza meg a rendezői létszámot. Az Újpest FC négyezer nézőt vár vasárnap délután Rákospalotára, és nem tart rendbontástól. Nemes a futballhuligánok és az utcai zavargások kapcsán elmondta: a felvételeken látható, hogy többen Juventus és Manchester United mezt viseltek, az említett kluboknak pedig éppen annyi közük van a budapesti politikai incidensekhez, mint a tudósításokban szereplő magyar egyesületeknek – semmi.


Az Újpest FC szerdán közleményt jelentett meg az ügyben, mely összecseng a fentiekkel: “Mint minden tömegrendezvényen – így ismereteink szerint a budapesti Szabadság téren tartott rendezvényen is – a társadalom igen széles köréből kerültek ki a résztvevők, így csapatunk szurkolói közül is, akik viszont ott nem azért jelentek meg, hogy az Újpest FC iránti szimpátiájukat fejezzék ki (hiszen arra meg van a lehetőségük minden hétvégén), hanem a jelenlegi kormányról és annak vezetőjéről alkottak véleményt. (…) Határozott álláspontunk szerint – ezen okból kifolyólag – csak a valós problémák félremagyarázására szolgálhat az, ha egy egyébként polarizált tömeget egyszerű hangulatkeltési célból elkezdenénk kategorizálni aszerint, hogy mondjuk hány rendszeres moziba vagy színházba járó volt közöttük, hány budapesti vagy vidéki egyetemista, hány katolikus vagy református, és nem utolsó sorban, hogy a résztvevők melyik futballcsapatnak szurkolnak.”


Az Üllői úton sincs készültség


A Horváth K. József kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint a Ferencvárosi Torna Club nem kért külön rendőri biztosítást a hétvégi, Tuzsér elleni NB II-es bajnoki mérkőzésre. A rendre az egyesülettel szerződésben álló rendezői gárda ügyel majd, hogy hány fővel, arra Horváth nem kívánt válaszolni, hiszen a rendezői létszámot a biztonsági cég határozza meg.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.