Élet-Stílus

Mérsékelték az Újpest büntetését

A Sport Állandó Választott Bíróság szerdán ismertetett jogerős határozata két hónappal mérsékelte az MLSZ által kiszabott büntetést, azaz: az Újpest FC szeptember 30-ig nem rendezhet pályaválasztóként bajnoki- vagy kupamérkőzést a Szusza Ferenc Stadionban.

Helmeczy László, az MLSZ-alelnöke az MTI-től értesült az ítéletről. “Ha ez a döntés született, akkor az MLSZ jogkövető magatartást tanúsít és tudomásul veszi a határozatot, korábban így kellett volna viselkednie a Ferencvárosnak is. Az Újpest október 1-től ismét a Megyeri úti stadionjában rendezheti hazai mérkőzéseit.”

Dányi Szilárd, az Újpest FC ügyvezető igazgatója a lila-fehérek hivatalos honlapján kommentálta az ítéletet, amely arra is kötelezi az MLSZ-t, hogy a felmerült perköltséget az újpestiek részére fizesse ki. “Részben mint sportszervezetünk önmagát felelősnek érző ügyvezető igazgatója, részben mint magánember elmondhatom: nem kis örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy mind a keresetünkben foglaltakat, mind a tárgyalás során előadott érveinket a Sport Állandó Választott Bíróság elfogadta, és hozzánk hasonlóan úgy ítélte meg, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi és fellebbviteli bizottsága nem kellően értékelte a bizonyítékokat, és a tényállást sem kellő precizitással állapította meg, ami így egy aránytalanul súlyos büntetéshez vezetett.”

Az MLSZ fegyelmi bizottsága május 30-án döntött úgy, hogy november 30-ig megvonja a lila-fehérektől a pályaválasztói jogot – azaz bezárja a Szusza Ferenc Stadion – a május 20-án, az MTK Budapest ellen történt szurkolói rendbontás és bíróverés miatt. A döntést a fellebbviteli testület július 5-én helybenhagyta és jogerőre emelte. A lila-fehér klub ezután fordult a Sport Állandó Választott Bírósághoz.

Az egyesületnek azért kell bűnhődnie, mert az ominózus találkozót követően mintegy 15, a 2-1-es MTK-sikeren felbőszült újpesti szurkoló berohant a pályára – egyikük megütötte Bede Ferenc játékvezetőt, egy másik meglökte őt, egy harmadik pedig megkergette Kanta Józsefet, a vendégek csatárát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik