Élet-Stílus

Riise nélkül érkeznek a norvégok

Kedden Oslóban találkoztak a Szusza Ferenc Stadionban szombaton 20 órakor kezdődő Európa-bajnoki selejtezőre készülő norvég labdarúgó-válogatott tagjai.

Aage Hareide szövetségi kapitány az érdeklődő újságíróknak azt mondta: nem foglalkoztatja a budapesti színhelyváltozás, ez nem befolyásolja a felkészülést és a végeredményt sem az határozza meg, hogy hol rendezik a meccset. “Szlovénia is olyan pályán fogadott minket, ahol korábban nem kapott ki, közel volt a lelátó, mégis nyertünk, reméljük Budapesten is sikeresek leszünk” – hangsúlyozta a szakvezető.

Pszichológus a norvégoknak

A szakember bejelentette: eldőlt, hogy a csapat egyik legnagyobb sztárja, az FC Liverpoolt erősítő John Arne Riise nem tart a csapattal. Norvég források szerint a háttérben a skandináv szövetség és a liverpooliak vitája áll: a szigetországi egyesület arról tájékoztatta a norvégokat, hogy a játékos sérült. A válogatott orvosai ugyanakkor szerették volna megvizsgálni a futballistát, de Liverpoolban – a gyors gyógyulás érdekében – teljes pihenést írtak elő számára és nem engedték, hogy repülőre üljön. Az eredeti elképzelések szerint Hareide sérülten is el akarta hozni Riisét Budapestre, mert szerinte a labdarúgó jelenléte mentálisan sokat jelentett volna a többieknek.

A norvég nemzeti együttes sajtótájékoztatóján John Carew, a gárda támadója felvetette: pszichológust kellene az együttes mellett alkalmazni, ő talán segítene megfejteni a rejtélyt, hogy miért eredményesebb a csapat Hareide irányításával idegenben, mint hazai pályán. Carew szerint csak akkor lehetnek továbbjutási esélyei Norvégiának az Eb-selejtezőkön, ha otthon nem veszít sok pontot.

A Fradi szurkolók nem kérnek a békejelből

A Ferencváros Szurkolók Szövetsége (FSZSZ) kedden levélben arról tájékoztatta Kisteleki Istvánt, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökét, hogy a zöld-fehér klub szervezett szimpatizánsai nem kívánnak részt venni annak a békejelképnek a megformálásában, amelyet a magyar-norvég Eb-selejtező idejére a lelátóra terveztek.

A drukkerek az MLSZ vezetőjének többek között azt írták: “A Magyar Labdarúgó Szövetség különböző, a Ferencvárosi Torna Clubot érintő döntései és intézkedései módszeresen, visszatérően és kizárólagosan hátrányosan érintik mind a Ferencvárost, mind pedig az FTC szurkolóit (…) Ironikusnak tartjuk, hogy az az MLSZ, amely szabály- és jogsértő eljárással kizárja a Ferencvárosi Torna Clubot az első osztályú labdarúgó-bajnokság küzdelmeiből, pontosan az FTC szurkolóitól várja el, hogy akár egy bizottság keretében részvételükkel, akár egy élőkép megformálásával támogassák a jelen formájában kizárólag a honi labdarúgás vezetőinek, haszonélvezőinek egyéni ambícióit tápláló Eb-pályázatot.”

Gyárfás csalódott

“Szomorúnak tartom, hogy a ferencvárosi szurkolók nem tudnak felülemelkedni egyéni, időnként talán még jogosnak is nevezhető sérelmeiken, és nem kívánnak egy olyan ügyet támogatni, amely az egész magyar labdarúgás számára rendkívül fontos” – mondta az MTI-nek Gyárfás Tamás, a horvátokkal közös 2012-es Eb-pályázatot előkészítő magyar szervezőbizottság vezetője. “Azért gondoltunk a ferencvárosiakra és az újpestiekre, mert ez a két klub rendelkezik a legnagyobb rajongótáborral és ezek a drukkerek teremtik a legjobb hangulatot a stadionokban, ha a szurkolással törődnek. Egy esetleges Eb-rendezés nem az MLSZ-nek fontos, hanem az egész országnak és ebből a Ferencváros is rengeteget profitálhat.”

A béke szimbólumának megformálása a lelátón azt követően merült fel, hogy horvát fanatikusok egy csoportja augusztus 17-én Livornóban, az Olaszország-Horvátország barátságos találkozón náci jelképpé rendeződött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik