Az Oracle Hungary szakértői szerint a számítógépek hálózatba kötése, azaz gridelése azért előnyös, mert így a cégek olcsóbban fejleszthetik informatikai erőforrásaikat, mintha például új, nagy teljesítményű szervereket vásárolnának. Ma még azonban inkább a gépek olyan szigetszerű használata jellemző, ami a Gridnél jóval alacsonyabb hatékonyságú, és drágább működést tesz csak lehetővé. A Grid további előnye, hogy a fejlesztések során építeni tudnak a régi IT-eszközökre, nem kell kidobni a meglévő rendszereket, ami a teljes élettartamra vonatkozó fenntartási költségeket is csökkenti.
A szakemberek szerint a végső cél a Gridek esetében is az, hogy az IT-rendszerek közműként működjenek, azaz a különböző helyeken lévő szerverek közösen szolgálják ki a bárhol fellépő informatikai-felhasználói igényeket. Az országokra, illetve a régiókra vonatkozó Grid-indexet évente többször egy független elemző cég állapítja meg, mintegy 1500 döntéshozó és vállalatvezető megkérdezése alapján. A Magyarországot, Csehországot, Szlovákiát és Lengyelországot magába foglaló csoportban összesen 100 vezetőt kérdeztek meg, ebből Magyarországon 25-öt.
Az elemző cég mérte azt is, hogy a lehetőséghez képest mekkora a Gridek létrehozásának a hajlandósága: ezen a skálán a kelet-európai csoport 1,5-öt ért el, miközben az éllovas Norvégia 4,7-et, az USA 4,3-at, Spanyolország pedig 3,2-t. Mindez azért érdekes, mert a Gridek létrehozására alkalmas eszközök megléte skáláján a kelet-európai csoportot is magába foglaló Európa jól szerepelt, a világátlag 6,9-hez képest 6,7-et ért el.
Az eseményen Klotz Tamás, az Oracle Hungary marketingigazgatója ezzel kapcsolatban kiemelte, a Gridekhez pénz is szükséges, s valószínűleg ezért alacsonyabb a kelet-európai cégeknél a hálózatok megvalósítási hajlandósága.
Kérdésekre válaszolva elhangzott: elméletileg az az ország, ezen belül cég kaphat 10-es Grid-indexet, amelyiknek minimális az IT-infrastruktúrája, s ezért szinte minden hálózati erőforrást az interneten keresztül vesz igénybe. Ezzel szemben a magyar cégek sok gépet és szoftvert működtetnek anélkül, hogy összekötnék ezeket, s például a call center gépeit éjszaka a pénzügyi adatok feldolgozására használnák.