A UEFA pro-licences szakember segítője a magyarul kitünően beszélő, egykori csehszlovák válogatott labdarúgó, Fieber Péter lesz, de Herczeg András és Mező József is a szakmai stáb tagja marad.
Miroslav Beranek négy szezonon át irányította a cseh második ligás Chmel Blsany-t – vezetésével a csapat feljutott az élvonalba -, majd egy évet lehúzott a Slavia Prahánál is. A fővárosiakkal a második helyen végzett a bajnokságban és a Cseh Kupát is elhódította. A cseh 21 éven aluli válogatottnál előbb pályaedzőként, majd szövetségi edzőként tevékenykedett: irányításával az U21-es válogatott megnyerte a korosztályos Európa-bajnokságot. A Loki új edzője 2002-től idén júliusig Karel Brückner segítőjeként a felnőtt válogatott mellett dolgozott.
Az 1957. április 24-én született szakember másfél éves szerződést írt alá a magyar bajnokkal, szerdán érkezik vissza a hajdúsági megyeszékhelyre, ezt követően kezdi meg munkáját a csapatnál.
Hír még Debrecenből, hogy Böőr Zoltán orrcsont-törést szenvedett, miután az egyik edzés során összeütközött csapattársával, Madar Csabával. A játékost meg is kelett műteni, jelenleg kórházban ápolják.