Stieber Mercedesék szépen kívántak búcsúzni a tiencsini Világkupától, ennek megfelelő volt a nyitány is: kevesebb mint öt perc alatt ötször vették be a görög kaput, s válasz csak a negyed végén érkezett.
A tavaly világbajnok magyarok és a tavalyelőtt olimpiai ezüstérmes rivális találkozóján a második játékrész két görög gólt hozott, ám Szilágyi Péter gárdája újra átvette az irányítást és a félidőre visszaállította a négytalálatnyi előnyt. A harmadik periódusban is maradt a különbség, majd a vége kiütéses győzelem lett, ami a Világkupa ötödik helyét, egyben a 2007-es világbajnoki részvétel jogát eredményezte a magyarok számára.
A 6. helyezett görögök ugyancsak kijutottak a melbourne-i világbajnokságra az ausztrálok rendezőként eleve tagjai a mezőnynek, és “helyből” kvalifikálta magát a tiencsini viadal további három elődöntőse: az Egyesült Államok, Olaszország és Oroszország. A kínai tornán a magyarok öt mérkőzésből hármat elveszítettek (az olaszok, az ausztrálok és az oroszok ellen), s csak kettőt nyertek meg (a kanadaiak és a görögök ellen).
Következik szeptember 1. és 10. között a belgrádi Eb, amelyre a legutóbbi, 2003-as kontinensviadal ezüstérmeseként utazik a válogatott.
Világkupa, az 5. helyért:
Magyarország-Görögország 16-7 (5-1, 3-3, 2-2, 6-1)