Élet-Stílus

Atlétikai Eb: Pars és Molnár a döntőben

A rúdugró Molnár Krisztina és a kalapácsvető Pars Krisztián bejutott a döntőbe a göteborgi Európa-bajnokságon.

A selejtező szint 4,40 volt – vagy a legjobb 12 folytathatta -, ez két centivel kevesebb, mint Molnár idei legjobbja.

Az újpesti versenyző kihagyta a 3,80 méteres kezdő magasságot, négy méteren pedig elsőre jutott át. A müncheni Eb-n hetedik Molnár ezt követően biztosan vette a 4,15-öt is, a 4,30-t pedig másodikra teljesítette. A 4,35-öt kihagyta – már ekkor kiderült, hogy döntős -, majd a 4,40 felett biztosan repült át, így csoportjában másodikként, összesítésben pedig negyedikként jutott fináléba.

Meglepetésre ezen a magasságon rontott az 5,01 méterrel világcsúcstartó orosz Jelena Iszinbajeva, aki egészen idáig pihent. Aztán persze másodikra toronymagasan vette az akadályt.

A kalapácsvetés selejtezőjében a B csoportból csak a finn Olla-Pekka Karjalainen (79,00 m) és a kétszeres világbajnok fehérorosz Ivan Tyihon (77,21) előzte meg Pars Krisztiánt, aki így – Molnárhoz hasonlóan – negyedik helyen lett döntős. Még egy magyar bekerült a fináléba, az immár horvát színekben versenyző Haklist András (74,96).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik