Élet-Stílus

Vízitúrák – hol, hogyan, mennyiért?

admin
admin

2006. 07. 06. 16:55

Mit vigyünk magunkkal? Mennyit fizessünk érte? Mire kell figyelni? Melyik folyót válasszuk? Csupa olyan kérdés, mely mindenkiben felmerül, aki hajlandó lapátot ragadni. Tanácsok és hasznos információk a FigyelőNeten.

Hazai vizeken

• Bódva: csak kajakkal és kenuval járható, evezős csónakkal nem. A mederben sok a fatönk és a hídmaradvány. Magas vízállásnál az alacsony építésű hidakat nehéz észrevenni, aszályos időben viszont hajózhatatlan is lehet a 0,1-1m mélységű folyó. A víz átlagos sebessége 2-4 km/h, ezzel a szelíd vizek kategóriájába tartozik, bár rövid szakaszokon WWI is lehet.
• Sajó: vízszintje nagyban függ az időjárástól, akár másfél métert is emelkedhet egy nap alatt. A vize elég szennyezett, bár az utóbbi években sokat javult. Az elmúlt időszak mederszabályozásának köszönhetően változott a gátak, zátonyok helye, de újak is épültek. Bár a környéke szép, a szennyezés miatt a legtöbben csak összekötő folyóként használják a Sajót a Bódva vagy a Hernád és a Tisza között.
• Hernád: A folyó szlovák hajózható szakasza a WW II nehézségi fokot is eléri, de Magyarországon szelídebb. Mégis, a sok átemelés, a szűk és kanyargós folyómeder és az erős sodrás miatt nem ajánlott kezdőknek.
• Bodrog: akár felfelé is lehet evezni, mert a tiszalöki duzzasztás miatt Sárospataktól 1,1-0,7 km/h a sebessége, ezért kezdőknek is ajánlott. A víz mély (15-35 m), de nyáron akár 26 fokra is felmelegedhet. Nehézségi foka ZW A vagy B.
• Rába: a leggyorsabb és legváltozatosabb folyó, épp ezért kezdőknek nem igazán ajánlott. A felső szakaszon 11 km/h az átlagsebessége, áradáskor azonban ennek a többszöröse is lehet.
• Duna: hazai szakaszán de az osztrák, német területeken is érdmes túrázni. A Szigetközben aszály idején lehetnek hajózhatatlan részek, de ott egyébként is lassú a víz. Sok a kikötőhely és kemping, de Budapest közelében gyakori a zsúfoltság.
• Tisza: felső szakasza gyorsabb, az Alföldön lelassul. A Bodroggal együtt és önmagában is kedvelt túraútvonal.

Kemény sportemberek, de kezdő evezősök is nekivághatnak, mivel folyószakasztól és útvonaltól függ az egyes túrák nehézségi foka. Az egyik legfontosabb szabály azonban az, hogy a kezdő vízreszállók között is legyen hajónként legalább egy gyakorlott túrázó, aki a kormányosi pozíciót is betölti. Neki kell ugyanis meghatározni az útirányt, és azt, naponta körülbelül hány kilométert kell megtennie a csapatnak, valamint hogy ki kerüljön egy csónakba.

Kajaktól a katamaránig

A csónakok közül a keelboat a leggyorsabb a maga körülbelül 8 km/h sebességével. Nehéz és hosszú, emiatt nem könnyű benne megtanulni evezni. Nyugodt vízre ajánlott, ahol széles hely van evezni, és van alacsony stég a kikötéshez. Van hátránya a kajaknak is, mégpedig az, hogy mindenképpen vizesek lesznek a benne ülők, mivel a a kétoldalú evezőkről emeléskor óhatatlanul lecsepeg a víz – ráadásul még a túrakajakba sem fér sok csomag. Mind ez, mind pedig a túrázóknak ajánlott kenu lassabb a keelnél, viszont könnyebb evezni benne, és nagyobb a „csomagtér” is.

A kenuban ráadásul száraz marad az ember, főleg, ha a környéken ülők is jól tudnak evezni. Emiatt a legtöbb vízitúrás a kenut választja, de népszerű a két kenuból összeállított katamarán is. Itt már nemigazán kell félni a borulástól: a katamarán annyira stabil, hogy a gyakorlottabbak ehetnek, sőt, főzhetnek is útközben. Többnapos túrára azonban érdemes egyféle csónakot választani, mert a haladási sebességek eltérők lehetnek. Egyhetesnél hosszabb túránál egy háromszemélyes kenu kényelmesen két embert tud szállítani, így fér el igazán jól a menetfelszerelés a sátortól az ivóvízig.

Ma már leginkább üvegszálas műanyagból készülnek a kenuk és a kajakok. Ezek nehezebbek a fánál és legtöbbször vastagabbak, masszívabbak is. Persze van, aki a fából készült keelre esküszik, ez szebb, de sérülékenyebb, amellett, hogy nem árt évente lecsiszolni és lelakkozni. Léteznek favázas, összehajtható és gumi, azaz felfújható csónakok is: a szállításukkal nincs gond, viszont annyira sérülékenyek, hogy többnapos túrára egyáltalán nem alkalmasak.

Gyakorlott borulók

Ha megvan a jármű és a „gépház”, azaz a legénység is, érdemes velük gyakorlatozni a túra megkezdése előtt. Például a borulást és a partra úszást és az alapvető rendszabályokat: hogy menet közben nem szabad felállni vagy vízbe ugrani. Nem árt az evezést is gyakorolni, ideális körülmények között ugyanis a legtöbb ember tud jól-rosszul lapátolni. A gondok akkor kezdődnek, amikor nem ideálisak a körülmények. Hirtelen vihar ugyanis bármikor jöhet, amellett, hogy a víz alatti zátonyok és akadályok sem látszanak előre. Fel kell készülni a hajók által keltett hullámzásra és az örvényekre is.

Számos olyan szabály van még, amit elméletben tud, valójában azonban csak a gyakorlatban tanul meg igazán a túrázó. Ilyen például az, hogy ki- és beszálláskor ellen kell tartani a még/már a csónakban ülőnek, illetve hogy előbb az evezőnek kell a csónakba kerülnie, hogy ha az esetleg elszabadul ne kézzel lapátolva kelljen visszahozni. Nem árt ismerni a vízi KRESZ-t, az előzési és kikerülési szabályokat sem, vagy például azt, hogy a hajók által keltett hullámra merőlegesen kell ráállni, nehogy felboruljon a csónak, vagy a limányok, azaz visszafolyások természetét.

A magyar folyók

A vizek nehézségi fokát 1981 óta nemzetközi skála szerint határozzák meg, ez a szelíd vizek kategóriájában három nehézségi fokot különböztet meg (ZW A, ZW B, ZW C), a vadvizeknél pedig hat nehézségi fokot WW I. és WW VI.között. A szelíd vizeknél a legnehezebb, a ZW B sebessége például 4-7 km/h, a C kategóriánál már felgyorsulhat a víz a kanyarokban, de kajakkal és kenuval is biztonságosan járható. A könnyű vadvíz, azaz a WWI, azt jelenti, hogy a folyószakasz belátható, de állandóan hullámzik és örvények, visszafolyások is vannak. Itt már kötelező a mentőmellény és a sisak használata, és nem árt, ha helyismerete is van a gyakorlott vezetőnek. És így tovább, a többi nehézségi fok egyre komolyabb helyismeretet és felszerelést kíván, a WW VI fokozatú hely pedig szinte életveszélyes.

Túraszempontból azok a legideálisabbak, amelyeknél a nehézségi fok maximum WW I, de ennél nehezebbet nem is igen találunk Magyarországon. Csak a Rába kivétel: besorolása Szentgotthárd és Körmend között WWI+, de rövidebb szakaszokon a felgyorsult víz elérheti a WWII. fokozatot is. A többi folyó ennél jóval csendesebb: aszályos években a Bódva például a nyári hónapokban nem biztos, hogy evezésre alkalmas, annyira kevés benne a víz.

Hordó és gumipók

Alapszabály, hogy két azonos dolog közül mindig a kisebbet és könnyebbet kell magunkkkal vinni a túrára. A sátortól a gyógyszerekig tartó felszerelést úgy kell becsomagolni, hogy egyrészt lehetőleg ne legyen vizes, másrészt könnyen meg lehessen találni. Tapasztalt túrázók szerint az előbbi feltétel sosem teljesül. Több műanyag hordó vagy speciális vízhatlan zsákok, illetve a kettő kombinációja azonban sokat segít. A vízálló dolgoknak elég egy nagyobb műanyag láda, de azt és a többi csomagot is rögzítsük, például gumipókkal és különösen, ha vadvizen evezünk – ajánlják a tapasztaltak.

Az ivóvíznek legjobb az összehajtható, csapos műanyag kanna, így egy kampó segítségével zuhanyozni vagy mosogatni is egyszerűen lehet. Felmelegedés ellen legjobb egy világos nedves ronggyal letakarni a kannát, de csorgáskor akár a csónak után is köthetjük. A felszerelés között mindig legyen elsősegélydoboz és gyógyszerek is, bár a bajt legegyszerűbb megelőzni. A napszúrást például úgy, hogy a forró déli órákra kiköt a társaság. Evezés közben a légiós megoldás, a sapka vagy a kalap alá tűrt világos póló vagy törölköző a legjobb módszer a tarkó leégése ellen.

Kikötés után

A jól megérdemelt pihenés helyett sátorállítás és tüzifagyűjtés következik az egész napos evezés után. Még akkor is, ha a legegyszerűbb módon konzerv vagy zacskós leves a vacsora. A kikötőhelyek környékén ugyanis nem biztos, hogy van bolt vagy egyáltalán lakott település. Érdemes ezért ételt is csomagolni, leginkább olyat, amivel szabad tűzön könnyen el lehet készíteni valamit – például paprikás krumplit, sültet alufóliában és így tovább.

A gyakran nomád szállás miatt és mert a túrázó ritkábban jut el egy-egy étterembe, a vízitúrázás az olcsóbb nyaralások közé tartozik. A vízitúraklubok és az erre szakosodott hajókölcsönzők kínálata általában pár ezer forintnál kezdődik. A komplett programcsomagok mellett – evezés, szállás, étkezés, kiegészítő programok – lehetőség van csak hajóbérlésre is. Egy négyszemélyes kenu ára főszezonban 2000-2500 forint naponta, a hétszemélyesé valamivel több, 3300-3700 forint, mindkét fajtához jár azonban mentőmellény, térkép és hordó is (a csomagoláshoz). Ha egyénileg utazunk, ehhez még a kempingdíjjal és az étkezéssel kell számolnunk.


A kész csomagok sem kerülnek sokkal többe: egy nyolcnapos túra a Bodrogon 12 ezer forintbból kijön, étkezés nélkül. A horvát-magyar határfolyón, a Dráván is evezhetünk közel ennyiért, egy hétnapos, 158 km-es túra 15-17 ezer forint, igaz, szállás nélkül, mert a parton legtöbbször csak vadkempingezni lehet. A túraszervezők kínálatában találunk 2-3 napos hétvégi ajánlatokat is, 6-8 ezer forintért.

A hajóbérletárak közel azonosak, eltérést csak a szállások hozhatnak, például akkor, ha valaki mindenáron hotelben akar aludni. Drágább lehet a túra akkor is, ha nem, a kenuban vannak a csomagok, hanem azokat külön szállítják egyik táborhelyről a másikra. Bár a legtöbben május és szeptember között kelnek útra, van lehetőség a téli evezésre is, például a Hévíz-patakon vagy a bakonyi Melegvíz-patakon.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.