Élet-Stílus

Jövő vasárnapig eldől a Juve sorsa

Négy egyesület és huszonhat személy ellen indult eljárás csütörtökön az Olasz Labdarúgó Szövetség sportbírósága előtt. Néhány héten belül kiderül, hogy a Milan, a Juventus, a Lazio és a Fiorentina ősztől hol folytatja.

A római Olimpia stadionban kezdödött az eljárás, és a bíróság ígérete szerint július 9-re pontot tesznek a bundabotrány végére. A hatóságok mérkőzések végeredményének befolyásolása mellett hamis könyvelés, valamint tiltott szerencsejátékban való részvétel miatt vizsgálódtak.

Reszkess másodosztály?

Az négy együttest könnyen visszaminősíthetik a másodosztályba, az sem kizárt, hogy a Juventusnak a harmadik ligában kell folytatnia, s elveszik tőle legutóbbi két bajnoki címét.

Az olasz labdarúgás történetének legnagyobb botránya május 5-én robbant ki. A kulcsfigura Luciano Moggi, a Juventus leköszönt igazgatója, akit azzal vádolnak, hogy a 2004/2005-ös szezonban játékvezetők segítségével manipulálta a csapat mérkőzéseinek eredményét, fenyegetéssel próbált futballistákat arra rávenni, hogy a klubhoz szerződjenek, továbbá nyomást gyakorolt Marcello Lippi szövetségi kapitányra a válogatott keretek kialakításakor.

A huszonhármas világbajnoki keretnek több mint a fele az érintett klubokban játszik, de közülük senki sem érintett.

A botrány következtében távozott a Juventus teljes vezérkara, lemondott Franco Carraro, a szövetség elnöke, és kizárták a világbajnokságról Massimo De Santis FIFA-játékvezetőt.

Új főnök a Juvénél

A Roland Garros versenyigazgatóját, Jean-Claude Blanc-t nevezték ki a Juventus labdarúgóklub ügyvezető igazgatójává. Moggitól egészen mostanáig ” Carlo Sant’Albano vette át a posztot, de most neki is mennie kellett. A klub új elnöke Giovanni Cobolli Gigli lesz, aki korábban a Rinascente ügyvezető igazgatója volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik