Élet-Stílus

Űrszonda indult a Plútóhoz

admin
admin

2006. 01. 20. 07:46

Az űrkutatás történetében elsőként űrszonda indult csütörtökön Naprendszerünk legtávolabbi és legkisebb bolygójához, a Plútóhoz.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) zongoranagyságú, 454 kilogrammos, hét tudományos műszerrel felszerelt szondája, a New Horizons (Új Látóhatár) 6,4 milliárd kilométeres utat több mint kilenc év alatt teszi meg. Az indítást eredetileg január 11-re tűzték ki, de kisebb műszaki hiba miatt későbbre ütemezték be, majd a keddi és szerdai újabb halasztás után a szonda csütörtökön – közép-európai idő szerint este nyolc órakor – egy Atlas V-551 hordozórakéta hátán a magasba emelkedett a floridai Kennedy Űrközpontból.

A Föld mellékbolygójánál, a Holdnál is kisebb Plútót 1930-ban fedezték fel az Kuiper-övezetben, a Naprendszer peremén. A görög mitológia alvilági istenéről elnevezett Plútónak három “holdja” van – köztük az 1978-ban felfedezett Charon. Mínusz 235-227 Celsius-fokos hőmérséklete miatt “jeges törpének” nevezik. Átmérője mindössze 2300 kilométer, a Holdé 3500 kilométer. Vannak tudósok, akik nem is tekintik a Plútót bolygónak, amely sajátos pályáján 248 év alatt kerüli meg a Napot.

A New Horizons minden idők leggyorsabb űrjárműje. Az indítás után kilenc órával halad el a Hold mellett, amelynek elérésére az Apollo 11-nek még három napra volt szüksége 1969-ben. A jelenlegi kedvező együttállásnak köszönhetően az óránként 58 ezer kilométeres sebességgel haladó Új Látóhatárt Naprendszerünk legnagyobb bolygójának, a Jupiternek a gravitációja 13 hónap múlva óránként 75 ezer kilométeres sebességre gyorsítja fel. Ez a lendület öt évvel rövidíti le az űrszonda útját.

A New Horizons a tervek szerint legkorábban 2015 júliusában érkezik a Plútóhoz, és műszerei révén öt hónapon át tanulmányozzák majd a “jeges törpét”, valamint holdját, a Charont, majd pedig tovább távolodva az aszteroidákkal és jeges “kőtörmelékekkel” teli Kuiper-övezetet.

A NASA reméli, hogy a Pluto felszíni, geológiai és légköri adatain túl a szondával értékes információkat gyűjthetnek a Naprendszer mintegy 4,5 milliárd évvel ezelőtti keletkezésének a titkairól is. A New Horizons szinte “súrolja”, mintegy tízezer kilométerre közelíti majd meg a Plútót, 27 ezer kilométerre pedig a Charont és kétszáz méteres átmérőjű felszíni alakzatokról is képeket tud majd készíteni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.