Nemrég a lézernyomtatók tárgyalásakor már leszögeztük: ezen az elven (egyelőre?) nem lehet fényképet nyomtatni. Ebből az következne, hogy a fotónyomtató szükségszerűen tintasugaras, de ez nem teljesen igaz. Röviden megemlékezünk arról a technológiáról, amely a tintasugaras diadalmenet előtt képes volt (és ma is az) igazi, folyamatos árnyalat-átmenetek papírra vetésére, és ilyenformán valódi, színes fényképek nyomtatására.
Ez a technológia a szilárdtintás, vagy más néven fázisváltásos hőnyomtatás. A festékezőanyag viaszszerű, hőre lágyul, a nyomtatófejben felmelegedve folyékonnyá válik, majd a tintacseppekhez hasonlóan kerül a papír felületére, ahol újra megszilárdul. A különböző alapszínű cseppek a papíron szó szerint egybeolvadnak, így alakulnak ki a folyamatos árnyalatátmenetek. A technológia nem egyszerű, ezért a készülék nem olcsó – de sokáig az egyetlen volt, amellyel nyomdai színhűségű nyomatokat lehetett előállítani PC illetve Macintosh közreműködésével.
Tisztelet a kivételnek.
Szilárdtintás nyomtatót hosszú ideig a Tektronix gyártott „Phaser” márkanév alatt. Miután a Xerox átvette ezt az üzletágat, a jól bevezetett, magas minőséget jelentő márkanevet átvitte a más technológiájú nyomtatóira is. Ma csak a Xerox Phaser 8400 típusok hordozzák a szilárdtintás technológiát.
Mindez nem változtatja meg azt, hogy a fényképnyomtatók kivétel nélkül tintasugarasak, és hogy a fényképnyomtatás három komponense közül a nyomtató csak az egyik, a másik a papír, a harmadik pedig a tinta, amelyekkel alább még foglalkozunk. Négy cég uralja a fotónyomtató-piacot: a Canon, az Epson, a HP, és a Lexmark. Van néhány egyéb márka is, de ennyi elég a választáshoz. Az első három márka valódi versenyt folytat a legjobb nyomatminőségért, a Lexmark a készülékek árversenyében jeleskedik.
Nyomtatókategóriák
Fotónyomtatónak olyan készülékeket nevezünk, amelyek több szolgáltatásukban támogatják a fényképezést. Például van bennük memóriakártya-olvasó. Ez együtt jár azzal is, hogy a kártyáról közvetlenül lehet nyomtatni, amihez elengedhetetlen valamilyen kijelző és kezelőgomb-készlet. Ha pedig már van kijelző, akkor az legyen nagy és színes, legalább akkora, mint a fényképezőn, hogy meg is tekinthessük rajta a képeket.
A nyomtató LCD-jének méretére és finomságára valóban kell figyelni. Előfordul, hogy a kicsi kijelzőn a nyomtatóba épített keretezési és esetleges feliratozási képességek előzetes megtekintése szinte lehetetlen. Vagyis a kijelző vagy legyen kicsi, de csak szöveges, ha meg grafikus, akkor legyen 5 cm-es képátlójú, vagy még nagyobb (ami persze az árban bőségesen jelentkezikmegmutatkozik).
A mezőny leggyorsabbja.
Lényeges még a nyomtatás közvetlenül a fényképezőgépekből. A Canon- nyomtatók mindegyike kötelességszerűen tartalmaz PictBridge csatolót, de a memóriakártya-olvasós nyomtatók legtöbbje is fogadja a PictBridge-es fényképezőket. Ebben az üzemmódban a fényképező képernyője és kezelőszervei segítségével vezérelhetjük a nyomtatást. Ez a legkönnyebb lehetőség a fényképezők saját, belső memóriájában tárolt képek kinyomtatására.
Egy másik, ma népszerű szolgáltatás a közvetlen nyomtatás CD-re vagy DVD-re. Először az Epson vezette be, most már több Canon- típus is képes rá, a HP a LightScribe- technikával, közvetlenül a CD-, DVD-íróban oldja meg a funkciót. (Az író lézersugara a lemez adatot nem hordozó oldalának speciális bevonatára monokróm képet tud rajzolni.)
Az elvárható minőséget az ár és a felbontás jól kijelöli. Aki komolyan gondolja, az áldozzon 50 000 forintnál többet egy 4800 (Canon, HP) vagy 5760 (Epson) pont/hüvelyk felbontású fényképnyomtatóra. Fotónyomtatásnál nem (lehet) szempont a sebesség: beszédes, hogy itt nem lap/perc az adat, hanem perc/lap…
Nagy mennyiségű fénykép előállításához mindenképpen a leggyorsabb nyomtató több példányára lehet szükség. Miután a feldolgozás nagy része a számítógépen zajlik, nem közömbös annak teljesítménye sem. Megjegyezzük, hogy azonos kategóriában a Canon- készülékek tűnnek a legfürgébbnek, az Epson fotónyomtatók azonos (magas) minőség mellett lassúabbak, a HP készülékeket pedig a szemléletes kezelés jellemzi.
Minden gyártónak van A3-as nyomtatója is.
Senkit nem kívánunk elriasztani a nagy képektől, de néhány körülményt alaposan meg kell fontolni:
– az A3-as, tintasugaras fotónyomtatók árai 150 000 Ft fölött kezdődnek;
– az A3-as vastag, fényes vagy félmatt fotópapírok ára laponként több mint 1000 Ft is lehet;
– A3-as nyomtatáshoz a nyers (RAW…) felvétel nem lehet kevesebb, mint 5 Mpx-es, inkább több, továbbá kifogástalanul élesnek és meglehetősen zajszegénynek is kell lennie. Azaz nem minden fényképező (készülék és személy) mellé érdemes A3-as nyomtatót venni.
Tintakérdések
Alapvetően kétféle színes tintasugaras nyomtató létezik: a több színű kazettás, és a minden színhez külön kazettát alkalmazó. Az olcsóbb fotónyomtatók rendre többszínes kazettákat alkalmaznak, amelyek előnye, hogy olcsóbbak, mint három egyszínes kazetta. Cserébe az egész kazettát el kell dobni, ha egy színe (általában a sárga) kifogy, márpedig a többszínes kazetták egy-egy színe kifejezetten kicsi űrtartalmú.
Nem olcsóbb a minden színre külön kazettát alkalmazó nyomtató üzemeltetése sem, mert az (előnyösen) nagyobb kapacitású egyszínes kazetták ugyanannyiba vagy többe kerülnek, mint a kis többszínesek. Ráadásul a teljes készletet raktáron kell tartani: nem egyszerre fogynak ki, ki tudja, melyik lesz a következő?
A szaklapok néha hosszan értekeznek a pigmentalapú illetve anyagukban színes tinták előnyeiről és hátrányairól. A szövegnyomtatáshoz való, teljes fedésre tervezett fekete tinták mindig pigmentesek (festékszemcséket tartalmaznak), a világos árnyalatokhoz való „fotószínes” kazettákban pedig anyagukban színes tinták találhatók – a lényeg, hogy a nyomat szép és tartós legyen, amihez viszont a papírnak is van egy-két szava.
A felső kategóriás nyomtatók egyre több kazettát alkalmaznak, ma a rekord a 8. Ebből egy „szín” a fényes hatást adó, és a színtartósságot növelő lakkszerű bevonat. Kétségtelen a használati értéke, de nem tud szabadulni az ember attól a ténytől, hogy a gyártók igazi haszna a kazettában van.
Papírok
Fényképet kizárólag erre a célra kialakított papírra nyomtathatunk, közönséges papíron legföljebb változó mértékben fényképszerű próbanyomatokat állíthatunk elő. A fotópapírok vastagok: 220 – 250 – 280 g/nm-esek és felületüket különleges bevonattal látják el. A bevonat megakadályozza, hogy a tintacseppek szétterüljenek és/-vagy a papír belsejébe szívódjanak, ami növeli a nyomat finomságát (árnyalatterjedelmét, felbontását).
Továbbá a száradás során reagál a festékanyaggal, mintegy fixálja azt, biztosítva a több (tíz) éves élvezhetőséget. Itt és most leszögezzük, hogy közvetlen napfényen minden nyomat néhány héten belül kifakul, a folyamatot UV-álló átlátszó rétegnek a felvételre laminálásával lehet lassítani. Ezzel szemben zárt térben és mesterséges fényben a jó minőségű (drága) papírok valóban több évig színtartóak, de a pára, dohányfüst árt a fotóknak (is). Nincs önmagában vízálló tintasugaras nyomat sem, az ilyen követelménynek kitett felvételt műanyagfóliával be kell vonni.
Alapszinten a felhasználási mód határozhatja meg, hogy fényes vagy „selymes” felületű legyen a nyomat: az albumba szánt felvétel lehet fényes, a fogdosásra ítéltek legyenek mattok. Finomabb megfontolásokat lehet tenni a felvétel témája és a folyamatos megtekintés (bekeretezett kép…) fix helyszíne, fényviszonyai alapján.
Legvégül megemlítjük, hogy léteznek különlegesen textúrált, domborzatos felszínű papírok is, amelyekre a festményekre megtévesztésig hasonlító nyomatot lehet készíteni – a fényképből a képszerkesztő program festményesítő szolgáltatásának értő és ügyes kihasználásával.
