Élet-Stílus

Több féreg is támadja a védtelen Windows-okat

A Symantec a mai napon 3-as szintre emelte az Internet biztonságát jelző veszélyeztetettségi ThreatCon mutatóját, mely a cég által megállapított négyes skálán a második legveszélyesebb fokozat.

A veszélyeztetettségi szint emelkedésének oka a Microsoft Windows WMF grafikai motorjában észlelt „rés”, amelyet mintegy egy hete fedeztek fel a szakemberek. A Microsoft szakértői a vírusvédelmi cégek figyelmeztetései ellenére sem minősítették a programhibát olyan szintű fenyegetésnek, hogy azonnali javítást adjanak ki hozzá.

A fenyegetés napról napra veszélyesebb, hiszen a
sérülékenység felfedezésének időpontja – 2005. december 27-e – óta egyre-másra készülnek a kártékony programok, amelyek speciálisan ezt a biztonsági hiányosságot igyekeznek kihasználni. A rést kihasználó programok között akad egy vadonatúj féreg is, amely azon felhasználókat veszélyezteti, akik a világhálót használják, akár csak levelezés vagy instant messaging céljából.

Ilyen fokú veszélyeztetettségre a 2004 júliusában megjelent MyDoom.M nevű féreg megjelenése óta nem volt példa.

„Mivel a sebezhetőség kijavítására kiadott javítás csak január 10-étől lesz letölthető, a Symantec figyelmezteti a felhasználókat, hogy fokozott odafigyeléssel használják a világhálót, valamint legyenek körültekintőek e-mail-jeik megnyitásakor.” – mondta el Alfred Huger, a Symantec Security Response igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik