Természetesen rossz géppel is lehet jó képet csinálni, de ahhoz óriási szerencse és/vagy óriási szakértelem kell. Jó készülékkel sokkal könnyebb. A jó gép elsősorban a leginkább elterjedt 3-szorosnál nagyobb (5–10-szeres) optikai nagyítást, és ettől függetlenül nagyobb fényerejű, jobb minőségű optikát jelent. Mindez magával hozza a gyorsan változó szituációkra tervezett kezelési módot: azt hogy a fontos beállítások közvetlenül, saját gombbal és egy beállító tárcsával elvégezhetők.
A Canon EOS 300D megjelenése (2003 ősze) óta külön kategória a DSLR: a digitális tükörreflexes fényképezőgép, cserélhető objektívvel. Ezúttal nem a DSLR-ekről akarunk beszélni, hanem az eggyel alacsonyabb kategóriáról, a „prosumer”, magyarul igényes amatőr gépekről.
A tudatos fényképezőgép-vásárlás alapvető szabálya: ki kell próbálni. Ha az adott vásárlási helyen erre nincs lehetőség, akkor keressünk másik helyet, ahol valódi működés közben próbálhatjuk ki a készüléket: ahol van lehetőség arra, hogy többféle képet készíthessünk, és azokat meg is nézhessük, egy legalább 15 hüvelykes képernyőn. Megtehetjük, hogy a saját memóriakártyánkat magunkkal visszük.
Az érzékelő mérete
A kép minőségét elsősorban nemcsak a képpontok száma (a „megapixel”) határozza meg, hanem a képérzékelő egy elemi cellájának mérete. A gyártók a képpontszám növelésével igyekszenek vevőket szerezni, a meglévő optikák és ugyanolyan méretű lapkák gyártástechnológiájának kihasználásával. Ez az elemi cella kisebbedésével jár.
Márpedig minél kisebb az elemi cella, annál „zajosabb” a kép, annál hajlamosabb az érzékelő a nagy fényerejű részek körvonalainak elmosására – azaz növekvő képpontszámmal a képminőség a részletesség növekedése ellenére sem javul annyira, hogy nagyméretű nagyításokat lehessen készíteni. A tapasztalatok szerint 5 megapixel (Mpx) már elegendő egy A4-es nagyításhoz, tehát olyan gépet kell keresni, amely a lehető legnagyobb méretű lapkán helyezi el az 5 millió képpontot. Nincs nagy szükségünk ennél több képpontra, ha nem készítünk A4-esnél nagyobb nyomatot.
A cellaméretet közelítőleg az érzékelő méretéből és a legnagyobb képpontszámú felvétel adataiból lehet kiszámolni. Az alábbi táblázat néhány gyakori érzékelőméret és képpontszám esetét tartalmazza. Egyben utalás arra, hogy a táblázatban szereplőnél kisebb érzékelőket nem javasoljuk igényes fotózás céljára, a nagyobbak pedig közel esnek a professzionális felhasználás árkategóriájához. A hüvelykes érték egy mérőszám, ez szerepel a prospektusokban, de csak laza kapcsolatban áll a valódi, fizikai méretekkel. 
A „nincs” azt jelenti, hogy műszaki vagy gazdasági szempontból nem találták érdemesnek ilyen érzékelő kifejlesztését. A 3 megapixelt pedig azért tüntettük föl, mert vannak még a piacon ilyen gépek, és érdemes megnézni az érzékelő méretét, ha az nagyobb, mint az 1/1,8 hüvelykes formátumé, akkor megfontolásra érdemes lehet.
Képformátumok
A legtöbb gép a memóriatakarékosság miatt a veszteséges tömörítésű JPG-formátumot alkalmazza alapértelmezésben. Az igényes fotós mindig a legfinomabb (legnagyobb képpontszámú és legkisebb tömörítésű képet készíti, nem takarékoskodik a memóriakártyával). Tehát nagy előny, ha a gépnek van veszteségmentes TIF-lehetősége, és még jobb, ha az érzékelő által felvett adatokat közvetlenül a memóriakártyára írathatjuk: ez a RAW- (nyers) formátum. Ez a legterjedelmesebb, és a leglassabb – ezért kell a gyors gép és kártya –, viszont ez nyújtja a legtöbb információt, és a lehetőséget az utólagos beavatkozásokra. Keressük tehát a RAW-formátumra képes típusokat!
Késleltetések
Az automatikus élességállításhoz idő kell. A fényképezőgépek kizárólag a kézi élességállításos üzemmódban fényképeznek azonnal, az összes többi esetben kivárják, amíg az automatika élesre áll. Ez az idő sok tényezőtől függ, például a kép világossági viszonyaitól, a mechanikai tervezéstől, a zoom (fókusztávolság) pillanatnyi értékétől, a feldolgozó elektronika számítási teljesítményétől, az akkumulátorok töltöttségi állapotától.
A drága gépek gyorsabbak, az olcsók lassabbak. Nem eléggé világos, vagy részletekben szegény téma esetén 1-2 másodpercig is eltarthat, amíg a rendszer „beáll”, és elkészül a kép.
Gyakori, hogy az automatika nem képes élesre állni. Ekkor egyáltalán nem készül kép, ami meglehetősen dühítő lehet. Ezért mindenképpen olyan gépet keressünk, amelynek van kézi élességállítása. Ezt az üzemmódot sok típus a keresőben a kép közepének kinagyításával segíti, hogy az élességet pontosabban meg tudjuk ítélni.
Optika
A legtöbb zoomobjektívet úgy alakítják ki, hogy a közepes fókusztávolsághoz is ki kell nyitni. A tárolási (behúzott) helyzet nyújtja a legelőnyösebb kinézetet, de ez a használat közben nem fordul elő. Néhány nagyzoomos fényképezőgép a legnagyobb fókusztávolság elérésekor szinte nevetségesen hosszú „ormányt” ereszt ki magából. Néhány típus az optika belsejében mozgó lencsetagokkal zoomol, ezek mérete nem változik használat közben (és nem mozog a ki-be kapcsoláskor, nem fogyaszt), viszont meglehetősen nagyméretű.
Az optika legjellemzőbb mérőszáma a „fényereje”, amely alapvetően a lencse (rendszer- egyenértékű) átmérőjének és a fókusztávolságnak az aránya a legnagyobb fényrekeszállásnál. Minél kisebb ez a szám, annál több fény jut az érzékelőre, annál rövidebb időket alkalmazhatunk ugyanolyan fényviszonyok között. Keressük tehát a nagyméretű lencsével rendelkező gépeket. (Megjegyzés: a videokamerák érzékelője sokkal kisebb, mint a fényképezőké, ezért azok kisebb lencsékkel is jó fényerőket érhetnek el.)
A nagy fókusztávolságú (teleobjektív) állásban a kéz remegése fokozottan jelentkezik a képen, ezt alapvetően rövidebb időkkel lehet kivédeni – tehát csak világosabb témákat fényképezhetünk állvány nélkül messziről. Újabban egyre több gép alkalmaz optikai képstabilizálást: a lencserendszer egy részét gyorsulásérzékelővel vezérelt motorok elmozdítják a kézremegéssel ellentétes irányokba. Ezzel egy-két fokozattal hosszabb időket exponálhatunk, hosszabb fókusztávolságok, rosszabb fényviszonyok mellett.
Kereső, és megjelenítő
A fényképezőgépek nagy részének optikai keresője van: egy külön lencserendszer, amely az objektív által felvett képhez közelálló látványt mutat. Szintén sok gép használ elektronikus keresőt: egy kisméretű, sokképpontú LCD-t, amely a képérzékelő által felvett képet mutatja valós időben. Az optikai kereső előnye, hogy a finomsága nem változik a fényviszonyokkal, hátránya, hogy nem azt látjuk, amit az objektív. Az elektronikus kereső nagy hibája, hogy sötétben szinte teljesen használhatatlan. Erős napfényben viszont minden menü kezelhető innen, amikor a megjelenítő nem látszik jól.
A próbahasználatnak kell eldöntenie, hogy az adott gép megfelel-e a számunkra, függetlenül a kereső működési elvétől. Arra kell figyelni, hogy mennyit és milyen irányban „csal”. A biztonság érdekében a keresők kevesebbet mutatnak, mint ami az érzékelőre kerül: amit látunk, az biztos „meglesz” a felvételen is.
Friss irányzat, hogy egyre nagyobbak és élénkebbek a megjelenítők. Ma már ne vegyünk olyan gépet, amelynek hátlapi LCD-je kisebb, mint 2 hüvelykes. Igényes gépnél fontos, hogy billenthető legyen fel és le is: a fej fölött (tömegben) és derékmagasságban tartott (gyermekfelvételeknél) gépnél így pótolhatja a keresőt. Az oldalra kihajtás az önfelvételhez lehet hasznos, de ilyet ritkán készítünk.
Memóriakártya
A leggyakoribb, legelterjedtebb és ezért legolcsóbb a Secure Digital (SD) formátum. De manapság 4 -5000 forintért kapunk olyan USB 2.0-ás kártyaolvasót, amely minden gyakori tárolót befogad – kivéve az Olympus- és Fujifilm-gépek kicsiny xD-kártyáját. Tehát már itt előrevetítjük, hogy ha a szolgáltatások és/vagy a küllem miatt e két cég termékeinek valamelyikét választjuk (erre nagy esély van), akkor olyan kártyaolvasót kell majd keresnünk, amely xD-kártyát is fogad.
Főleg a magasabb kategóriájú gépeknél fordul elő, hogy a szokásos SD mellett a nagyobb méretű és nagyobb maximális kapacitású CompactFlash (CF) befogadására alkalmas foglalattal is rendelkezik.
A CF-formátum előnyei
Ebben jelennek meg először a kapacitás-világbajnokok, a rekord jelenleg 8 gigabájt. Elég széles körben kapható a 4 gigabájtos, akár flash-memóriás akár merevlemezes (MicroDrive) kivitelben,
A legnagyobb sebességválasztékot is ebben a formátumban találjuk,
A nagy méret miatt ez a formátum a legrobusztusabb.
A memóriakártya másik fontos jellemzője az átviteli sebesség. Erre akkor kell figyelni, ha gyakran készítünk nagyképpontszámú sorozatfelvételt, avagy 640×480-as, 30 kocka/mp-es videókat veszünk fel – a fényképezővel. E követelmények híján csak azt kell figyelembe venni, hogy a rendkívül olcsó, és ismeretlen márkájú memóriakártya nemcsak mechanikusan mehet tönkre, hanem elektronikusan is meghibásodhat, pótolhatatlan felvételeket rántva magával.
