Élet-Stílus

Menjek, vagy maradjak? – Afrika Bambaataa vagy Amarcord

Bëlga turnézárás, Szakcsi-Vukán négykezes dokumentumfilmfesztivál, Simply Red koncert. Csak néhény uticél, ami miatt nem érdemes otthon maradni. Az Amarcordot pedig a videó időzítője majd felveszi.

Mindenkit arra biztatunk, hogy ha már itt a hétvége, akkor ne üljünk otthon a négy fal között, inkább keressünk programot a mozikban, koncerttermekben vagy akár az korcsolyapályán. Ha mégis inkább az otthon melegét választjuk, akkor is bőven akad nézni-, olvasnivaló.

Menjek…

Péntek, december 2.

…Bëlga turnézáró koncertre
Menjek, vagy maradjak? – Afrika Bambaataa vagy Amarcord 1


Helyszín: Süss fel nap

Október elsején harmadik stúdióalbumával jelentkezett a Bëlga zenekar. Magyarországon meglehetősen egyedülálló jelenség, hogy két korongnyi anyaggal rukkoljon elő bárki is, ám a Bëlgától “már megszoktuk” (a bemutatkozó lemez, a Majd megszokod után szabadon), hogy szintén csak rá jellemző módon igen koncepciózusan építi mind dalait, mind nagylemezeit. Az új hangzóanyag azonban minden eddigin túltesz, vagyis a koncepció minden eddiginél egyértelműbb: a Bokorpuszta a nagyoknak, a Zsolti a béka pedig a kicsiknek szól, annak ellenére, hogy az átjárhatóság azért természetesen nagyon is biztosítva van. A koncertbemutató turnéra este azért minden valószínűség szerint nem a legkisebbek érkeznek majd csápolni.

…Afrika Bombaataa koncertre
Menjek, vagy maradjak? – Afrika Bambaataa vagy Amarcord 2


Helyszín: A38 Hajó

Mixmaster Mike, Chief Rocker Busy Bee és a műfaj még jónéhány óriása után az óriások óriása is ellátogat hozzánk: Afrika Bambaataa, “az univerzális hiphopkultúra Amen-Rája”, a valaha létezett (és még mindig létező) leghatalmasabb guru, az amerikai electrofunk nagyatyja, a “nagyvárosi zulukirály”, akinek fellépése minden bizonnyal a 2005-ös év hiphopbulija lesz. 1973 (!) óta űzi az ipart vehemens szigorral, így az elmúlt több mint harminc évben elért mindent, meghódított minden csúcsot. Nem túlzás azt állítani, hogy ha ő nem lett volna, a Run DMC, a Jungle Brothers, a Beastie Boys és még sokan mások talán nem is léteznének, vagy ha igen, valami nagyon mást csinálnának.

… Szakcsi-Vukán négykezesre
Menjek, vagy maradjak? – Afrika Bambaataa vagy Amarcord 3


Helyszín: Thália Színház

Szakcsi Lakatos Béla és Vukán György szóló és kamarazenekari felállásban egyaránt sikeres produkciók egész sorát élvezhette a közönség előadásukban, mindkettejük nevéhez számtalan saját szerzemény kapcsolódik – köztük színházi és filmzenék is. A két művész már évekkel ezelőtt bemutatta közös, kétzongorás illetve négykezes programját – a közönség akkor zajos sikerrel fogadta előadásukat. „Aki hallott bennünket együtt, azt mondta, hogy ilyen még nem volt, hogy két zongorista ennyire megértse egymást. Sok világnagyság zongorista játszik együtt, nagyon jók, de talán mégis rivalizálnak közben. Mi nem rivalizálunk. Nincsenek akadályok előttünk, egyszerűen leülünk és zongorázunk”- mondta Vukán György korábban egy interjúban.


Szombat, december 3.

… Intro Fesztiválra
Menjek, vagy maradjak? – Afrika Bambaataa vagy Amarcord 4


Helyszín: A38 Hajó, Millenáris Park, Műcsarnok

A hazai művészeti központok három legpezsgőbb központja fogott össze, hogy színházi, táncművészeti, filmes, zenei és képzőművészeti programok bőséges választékát mutassák be a nagyérdeműnek. Az Intro Fesztivál központi helyszíne a Millenáris Park, zenei programjait nagyrészt az A38 Állóhajón, színházi kínálatát a Trafó Kortárs Művészetek Házában, a képzőművészeti eseményeket pedig a Műcsarnokban élvezheti a közönség. A gazdag programban honi és külföldi nevek szerepelnek, így Frenák Pál Társulata és a Finita la Commedia, a Folkestra, az Oi Va Voi, a Count Basic, Zbigniew Namyslowski és Nils Petter Molvaer, Szemző Tibor, Miczura Mónika, Ágens és Zagar, a Flash, a Csókolom, a Specko Jedno, a Kampec Dolores, az Anima Sound System, a Tudósok és még sokan mások. A Trafóban fellépő Finita la Commedia társulat az Intro keretében tartja legfrissebb alkotásának, az Emberkönyv című szólónak a bemutatóját. A külföldön a legismertebb magyarországi társulatok közé tartozó csoport produkciói rendkívüli látványvilágukkal, Fehér Ferencnek, az új szólóban is színre lépő vezető táncművészüknek rendkívüli egyéniségével és kisugárzásával ragadják meg a nézőt. Az Emberkönyv egy újabb bódító, különleges utazást ígér a lélek mélységeibe.

…Verzió dokumentumfilm-fesztiválra
Menjek, vagy maradjak? – Afrika Bambaataa vagy Amarcord 5


Helyszín: Toldi mozi

Fesztiválok közül nehéz a hétvégén választani, ugyanis az Intro mellett Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon olyan kuriózumokat lehet látni, amelyre máshol igen kevés esély nyílik. A fesztivál olyan dokumentumfilmeket tesz elérhetővé a közönség számára, amelyeket a belőlük sugárzó hitelesség, az alkotók jól látható intenciója tesz dokumentumokká. A 2. Verzió Fesztivál kortárs dokumentumok mellett történelmi filmeket is bemutat a “Folyamatos múlt” sorozatban. A történelmi visszapillantás témája a háborúnak, különösen a II. Világháborúnak az emlékezete, ami nélkül jelenünk nem megérthető.


Vasárnap, december 4.

… Tiziano kiállításra
Menjek, vagy maradjak? – Afrika Bambaataa vagy Amarcord 6


Helyszín: Szépművészeti Múzeum

E hét csütörtöktől jövő év január 15-éig lehet megtekinteni a Tiziano és a velencei Madonna című kiállítást a Géniuszok és remekművek kamarakiállítás-sorozat keretében a Dór Piramis teremben. Az összesen 15 festményt bemutató kiállítás középpontjában Tiziano Vecellio két festménye áll. Az egyiket – Mária gyermekével, a kis Keresztelő Szent Jánossal és Szent Katalinnal – a londoni National Gallery kölcsönzi. Az 1530 körül festett kép merészen szabálytalan kompozíciójával, a Biblián és apokrif iratokon alapuló témájának szabad, kötetlen feldolgozásával, tájképi részleteinek bukolikus hangulatával, érzelmi közvetlenségével és meleg tónusú színvilágával méltón reprezentálja a velencei érett reneszánsz festészet vezető egyéniségének művészetét. A festmény értékének méltó kifejezője, hogy biztosítási értéke alapján ez legértékesebb egyedi műtárgy, amely az utóbbi évtizedekben Magyarországra érkezett. A kép biztosítási értéke több mint 8 milliárd forint.

… Simply Red koncertre
Menjek, vagy maradjak? – Afrika Bambaataa vagy Amarcord 7


Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna

Több mint negyvenmillió eladott lemez után a hazai koncertszervezőkben megfogalmazódott, hogy talán megéri elhozni kis hazánkba a legbrutálisabb mennyiségű, slágerlisták élére pakolt romantikus dallal rendelkező zenekart. Persze repertoárjukban nem csak az olyan lírikus számok dekkolnak, mint a Holding Back The Years, a Say You Love Me vagy az Every Time We Say Goodbye, hanem jó pár olyan ritmusosabb darab is, mint a Stars vagy a Fairground. Nemrég kiadtak egy lemezt, amelyre feltettek néhány új számot, pár régebbit pedig új köntösbe burkolva adnak elő. Ezzel látogatnak Magyarországra is, európai turnéjuk keretében.

…moziba

Ponyvaregény

Menjek, vagy maradjak? – Afrika Bambaataa vagy Amarcord 8



A Ponyvaregény sokak szerint a ’90-es évek legjobb filmje. Az eredeti cím (Pulp Fiction) pép-kitalációt, pép-regényt jelent, s ez a cím tökéletesen illik a filmre. Három, a rendező által elkülönített részből áll, amelyek mind gengsztertörténetek, ugyanakkor ezek az epizódok millió apró szállal kötődnek egymáshoz, s így válik az alkotás keretes filmmé. Tarantino filmje felkavarta a filmes világot. Tarantinónak azóta rengeteg követője akadt akár a gengsztervilág paródisztikus bemutatása, akár az idősíkok kezelése terén. Mindenképp érdemes megnézni moziban.

Harry Potter és a Tűz Serlege
Menjek, vagy maradjak? – Afrika Bambaataa vagy Amarcord 9



A sorozat negyedik, milliók által várva várt része olyan, mint az összes többi: kellemes, könnyen emészthető történet, derekasan kidolgozott látványvilág, hangulatos képek.
A Potter-mitológia legújabb filmes darabkáját úton-útfélen úgy hirdették, mint az eddigi legsötétebb, legrémisztőbb darabot, ami nem csoda: ez az első olyan rész, amelyben az írónő végre rávette magát arra, hogy megöljön egy roxforti diákot. A rendezői székben is változás történt (megint): az első két részt jegyző Chris Colombus és a harmadikat instruáló Alfonso Cuarón után ezúttal Mike Newell foglalhatta el a direktor feliratú kempingszéket, akit a hazai közönség elsősorban a Négy esküvő és egy temetés, másodsorban a Fedőneve: Donnie Brasco miatt ismerhet.

Az igazi Mikulás
Menjek, vagy maradjak? – Afrika Bambaataa vagy Amarcord 10



Gárdos Péter legújabb filmjében Cserhalmi György helyettes mikulási minőségben osztogatja és fosztogatja a csokirakományt egy plázában. Majd szembetalálja magát egy komoly kihívással a nyolcéves Liza képében. Misu, a lecsúszott exbárzongorista, ágyrajáró tróger csak a pénzért ugrott be a jelmezbe és a szerepbe, semmiféle elkötelezettség nincs benne. Eleinte szabadulni igyekszik tőle. Majd belátja, hogy meg kell lennie annak a biciklinek, és kezdetét veszi a pénzszerző kaland. Porcelánt lopnak, és próbálnak eladni, kölcsönkérnek a férfi antikvárius testvérétől, átverik a pláza marketingigazgatóját, lovira mennek. Néha megpihennek, a Mikulás is ember: feleseket dönt, és krémeseket dobál magába.

…korcsolyázni

Menjek, vagy maradjak? – Afrika Bambaataa vagy Amarcord 11


Ha még ugyan igazi tél nincs is, az Adventi időszakban nincs jobb télisport, mint a korcsolyázás. Budapesten pedig ezen a télen már hét különböző helyszínen lehet hódolni a jégnek és a forralt bornak. A FigyelőNet végigjárta a közönség számára is látogatható budapesti pályákat. Utánajártunk, hol, milyen árak és szolgáltatások várják azokat, akik ellátogatnak a hét létesítmény egyikébe. >>


Maradjak…

…könyvet olvasni

Andersen– Günter Grass: Az árnyék
Menjek, vagy maradjak? – Afrika Bambaataa vagy Amarcord 12



200 éve született Dániában a világ leghíresebb mesemondója, Hans Christian Andersen. A képzőművészetben is maradandót alkotó Nobel-díjas nagy német író előtte tiszteleg ezzel a kötettel, amelynek jól ismert történetei ezúttal jó pár, magyarul eleddig ismeretlen darabbal egészülnek ki. „Elveszi a manó az asszonyságtól álmában a beszélőkéjét, és ráteszi a szemétvödörre, hogy az szólni, beszélni tudjon. Szemléletesek Andersen meséi. Nemcsak a szemétvödröt beszélteti ő. Gallért, fésűt és harisnyakötőt is szóhoz juttat. A vakondot, a virágot, még a halakat is, amikor azok a hajdan Európából Amerikába áthúzott távírókábelt se vége, se hossza tengeri kígyónak nézik és faggatják. Beszél, henceg, szót kér versengve minden.

… DVD-t nézni

U2 Vertigo – 2005 Live From Chicago
Menjek, vagy maradjak? – Afrika Bambaataa vagy Amarcord 13



A popbiznisz jelen pillanatban érvényes szabályrendszere szerint nagyobb zenekarok turnéjáról minimum egy koncertlemez, jobb esetben egy DVD hivatott megemlékezni – a Dublinból elszármazott U2 pedig nagyobb zenekar, sőt! A kedves rajongó ezúttal a tavalyi Vertigo turnéjának – az USA harmadik legnagyobb piacának számító – Chicagóban prezentált koncertjére nyer (virtuális) jegyet, méghozzá Bono negyvenötödik születésnapjára, amit a frontember nem is felejt el megemlíteni. Köszönjük neki. Az alapból valamivel több mint másfél órás, ám a negyven percnyi ráadással aztán igazán derekas program egyrészt erős merítés a két és fél évtizedes pályamű dalparkjából (a hiányzó With Or Without Youért cserébe ott az Electric Co vagy az Into The Heart). A kristálytiszta hangzású, gyilkos basszusú előadás élményét Hamish Hamilton rendező rontja némileg, aki – a lassú számokat leszámítva – gyakorlatilag végig két másodpercnél rövidebb snittekre tördeli a képet, ám a reklám ízű tálalás ellenére is nyilvánvaló: a U2 remek rockzenekar, ez pedig egy elképesztően jó koncert.

… tévét nézni

Péntek, december 2.
22.00 Filmmúzeum

Monty Python Repülő Cirkusza!
Menjek, vagy maradjak? – Afrika Bambaataa vagy Amarcord 14



Amikor 1969. október 5-én a BBC bemutatta a Monty Python Repülő cirkuszának első részét, a televíziós komédia történetének egyik legfényesebb fejezete kezdődött el. A következő öt évben 45 epizódot készítő Python csoport sikerének titkát nem nehéz megfejteni: felszabadult humoruk egyedülálló és utánozhatatlan. A Repülő Cirkusznak sikerült az, ami csak kevés alkotásnak adatik meg: három évtized elteltével is töretlenül népszerű, s ez annak köszönhető, hogy bár tipikusan angol, mégis a világ bármely pontján élvezhető. Magyarországra a kilencvenes évek közepén jutott el, és azóta is kultikus tisztelet övezi, ennek kiváló bizonyítéka a csapat filmjeinek DVD kiadása, valamint a filmek és a sorozat szövegkönyveinek megjelenése.

Szombat, december 3.
23.15 MTV

Amarcord
Menjek, vagy maradjak? – Afrika Bambaataa vagy Amarcord 15



Fellini életművének alappillére ez az önéletrajzi ihletésű film, amely az 1930-as években, a felívelő fasizmus idején játszódik egy kicsiny, Adria-parti városban. Itt él Titta, a nagyra nőtt kamasz. Az élet az utcán zajlik, ahol naponta elhalad a városka szexbombája, az ügyvéd, a romlott nő, a fagylaltos, fasiszta pártvezér, hóbortos emberek, mindenki, aki él és mozog a városkában. Titta idegbeteg anyját elviszi a tél, nagyapja egy reggel eltűnik a ködben. Évszakok jönnek-mennek, majd egy éjszaka befut a kikötőbe a Rex óceánjáró. A csillogó csoda egy pillanatig látható, s az élet kavarog tovább a csöndes kis településen…

Vasárnap, December 4.
21.10 Duna Televízió

Szamszára
Menjek, vagy maradjak? – Afrika Bambaataa vagy Amarcord 16



Tashi az ifjú láma, befejezte hároméves magányos meditációját egy eldugott remetelakban. Egykori kolostorába visszatérve Tashiban felébrednek a szexuális ösztönök, s ez megkérdőjelezi kolostori életének spirituális értékeit. Úgy érzi, meg kell tapasztalnia a világi létet ahhoz, hogy majd lemondhasson róla, ezért otthagyja a kolostort, és feleségül veszi a gyönyörű Pemát, akit egy szüreti áldásosztás során ismert meg. Bár boldogan él feleségével és újszülött fiával, Tashi nincs felkészülve a mindennapi élet olyan velejáróira, mint az emberi irigység, a könyörtelen üzleti háborúskodások, valamint az aratáskor feltámadó vonzalma egy parasztlány iránt. Ez az első játékfilm, amelyet elejétől a végéig a fenséges Himalájában, a rejtőzködő indiai Ladakhban forgattak, ahol a föld 8000 méter magasan találkozik az égbolttal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik